Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) visszavonta a Lion Air katasztrófát szenvedett Boeing 737 MAX gépén az állásszögmérő szenzort javító floridai Xtra Aerospace engedélyét, mert tevékenységük biztonsági kockázatot hordozhat.
Az FAA október 25-i hatállyal intézkedett a floridai vállalkozással szemben, mert a hivatal véleménye szerint az nem tett eleget a repülőgép alkatrészek javításához szükséges követelményeknek.
A Reuters hírögynökség beszámolója szerint az Xtra bár elfogadja a döntést és szorosan együttműködik a hatósággal, nem ért egyet az engedélye visszavonását kimondó határozatban foglaltakkal.
A felek között létrejött megegyezés értelmében viszont a cég lemondott fellebbezési jogáról, nem támadhatják meg határozatot.
Hozzátették, a szankció független az indonéz Lion Air JT 610-es járat 2018. október 29-én bekövetkezett katasztrófájának amerikai közreműködéssel folytatott kivizsgálástól.
Az cég ezen felül kiemelte, hogy szerintük a nemrég kiadott végleges jelentés alapján semmilyen téren nem felelősek a 189 ember életét követelő balesetért.
Az viszont tény az indonéz közlekedésbiztonsági testület által a minap kiadott jelentés szerint, hogy az Xtra Aerospace végezte a PK-LQP lajstromjelű Boeing 737 MAX 8-as állásszögmérő szenzorának javítását, amely rosszul volt kalibrálva. A műszert pedig úgy szerelték be a Lion Air karbantartói, hogy a gyanú szerint nem végezték el a megfelelő teszteket.
A műszer által jelzett hibás állásszög-adat vezetett végül a szoftverhibás átesésvédelmi rendszer (MCAS) aktiválódásához, amely a pilóták akarata ellenére sorozatosan a föld felé irányította a gép orrát.
A jelentés kimondta továbbá, hogy hibázott az FAA, amikor nem fedezte fel az Xtra Aerospace-nél az írott dokumentációk hiányát, ami az általános gyakorlat elégtelenségének kérdését veti fel.
A nemzetközi balesetvizsgálók közreműködésével lefolytatott vizsgálat végeredménye szerint több tényező szerencsétlen összjátéka vezetett a balesethez, de kiemelhető ezek közül a Boeing felelőssége.
Az amerikai gyártó a dokumentum szerint megfelelő hatósági felügyelet nélkül járt el, és nem tárta fel teljes körűen az újonnan bevezetett repülésirányító szoftverben rejlő kockázatokat. Továbbá elégtelen volt a pilóták, és a földi karbantartó személyzet képzettsége is a vészhelyzeti eljárások, és különböző tesztek vonatkozásában, a nem eléggé részletes dokumentációk miatt.