Segítséget kaphat a Wizz Air a brit kormánytól, miután kérelmét pozitívan bírálták el a gazdasági mentőprogramhoz. Kínai befektetők is megjelentek a csődvédelembe vonult Virgin Australia körül. Az Airbusnál már távolságtartással lehet az új repülőgépeket ávenni.

A Wizz Air további konkrétumok említése nélkül közölte honlapján, hogy megkapta a jóváhagyást a brit kormánytól, megfelel az előírásoknak, így részt vehet az állam gazdasági mentőprogramban. Arról azonban nem írt, hogy mekkora összegre tartana igényt a magyar kötődésű légitársaság brit leányvállalata.

A Wizz Air diszkont légitársaság repülőgépei parkolnak a Debreceni Nemzetközi Repülőtér futópályája mellett 2020. március 22-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A Flightglobal a Wizz adósbesorolásából, illetve a cég leminősítéséből arra következtet, hogy kezdetben 300 millió brit fontra pályázna a légitársaság.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Virgin Australia csődvédelembe vonult, és a csődbiztosokra bízta jövőjét, vagyis nekik kell majd befektetőt találniuk, hogy újraindulhasson a cég. A milliárdos hiteleket felhalmozó légitársaság az államra, illetve a legnagyobb befektetőjére, az Etihadra nem számíthat, legalábbis erről tájékoztatott az abu-dzabi vállalat, amely viszont „tárgyalásokra” nyitott.

A Virgin Australia egyik 737-800-asa (Forrás: Wikimedia Commons)

Vaughan Strawbridge, a Virgin Australia csődbiztosa a Flightglobal szerint azt mondta:

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

a cél az, hogy átstrukturálják a társaságot, befektetőket keressenek, mert minél előbb ki szeretnének lépni a csődvédelemből.

Az ausztrál 7 News szerint erre elég jó esély van, mivel három kínai légitársaság is érdeklődött. Információik szerint a három nagy állami cég, a China Eastern, a China Southern és az Air China és kész anyagi segítséget nyújtani. Emellett a queenslandi kormányzat is felajánlott 200 millió dolláros mentőövet.

Eközben az El Al helyzete is megoldódni látszik. Korábban a pénzügyminisztérium adminisztratív okok miatt visszadobta a légitársaság anyagi támogatásról szóló javaslatát. Szintén a Flightglobal szerint most egyezségre jutottak a kormánnyal, amely kezességet vállal egy piaci hitel felvételéhez, a garancia legnagyobb részét az állam biztosítja.

Fotó: Ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

Érdekes statisztikát talált a Forbes, amely szerint a United és az American Airlines jelenleg több áruszállító járatot üzemeltet, mint utasszállítót. Ez azért is érdekes, mert a járvány előtt egyáltalán nem teljesítettek dedikált cargo-járatokat, most is személyszállító gépeket használnak e célra.

Az Airbus a napokban új eljárást vezetett be arra, hogy ezekben az időben is át tudja adni a légitársaságoknak az elkészült repülőgépeket, annak, aki nem mondta még le az átvételt. A vállalat lapunkhoz eljuttatott közleményében „e-Delivery” néven szereplő eljárás lényege, hogy a műszaki ellenőrzést az Airbus végzi el, majd a dokumentációt elektronikus úton juttatják el az ügyfélhez, és a légitársaság pilótái repülik haza a gépet.

Így vette át a közelmúltban a török Pegasus Airlines három új A320neóját, és a következő napokban, hetekben is ezt az eljárásrendet követik majd.