A nyári szezon csúcsidőszakában közvetlen charter járatokat indít az Asiana Airlines Budapest és Szöul Incheon repülőtere között. A légitársaság Boeing 777-es szélestörzsű repülőgépei 2016. július 1. és augusztus 26. között heti egy alkalommal közlekednek Dél-Korea fővárosa, Szöul és Budapest között.

A képen balról: Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. (Forrás: Budapest Airport) | © AIRportal.hu

A képen balról: Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. (Forrás: Budapest Airport)

A magyar-dél-koreai kapcsolatokban új lépéshez érkezünk az idén nyáron, másfél év tárgyalásai után megállapodás született arról, hogy közvetlen légi összeköttetés jön létre Szöul és Budapest között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Elmondta: a két főváros között a közvetlen légi járat első üteme szerint július elejétől augusztus végéig heti egy alkalommal, péntekenként üzemeltet majd járatot az Asiana Airlines, amely Dél-Korea második és a világ tizenegyedik legnagyobb légi közlekedési vállalata.

Az Asiana Airlines tavaly 84 repülőgépével 90 millió utast szállított világszerte, Közép-Európában Magyarország lesz az első úti célja a dél-koreai légitársaságnak, Európában pedig a hatodik desztináció – fűzte hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

Információink szerint az Asiana Airlines Boeing 777-200ER repülőgépei július elejétől augusztus végéig összesen kilenc alkalommal, péntek éjszakánként érkeznek majd Budapestre 22:25-kor és 23:55-kor indulnak vissza Szöulba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

“Egyelőre korai beszélni egy charter lánc vagy esetleges menetrend szerinti forgalom későbbi terveiről. A cél az, hogy ez a 9 járat sikeres legyen, és minél több koreai turista jöjjön el Magyarországra.” – közölte lapunkkal a légitársaság hazai képviseletét ellátó AVIAREPS Magyarország Kft.

Egy Boeing 777-es az Asiana Airlines festésében. (Forrás: Boeing Company) | © AIRportal.hu

Egy Boeing 777-es az Asiana Airlines festésében. (Forrás: Boeing Company)


Az Asiana Airlines 1988 decemberében kezdte meg működését, flottájában jelenleg 12 darab Boeing 777-200ER, 7 darab Boeing 767-300, 4 darab Boeing 747-400 (melyből kettő ún. combi verzió), 4 darab Airbus A380-800, 15 darab Airbus A330-300 szélestörzsű repülőgép teljesít szolgálatot. A légitársaság rövid és közepes hosszúságú járatain továbbá hét darab Airbus A320-200 és 25 darab A321-es keskenytörzsű repülőgép teljesít szolgálatot.

A légitársaság 11 darabos dedikált áruszállító flottát is üzemeltet, melyben tíz darab Boeing 747-400F és egy darab Boeing 767-300F repülőgép teljesít szolgálatot.

Az Asiana Airlines összesen 30 darab új generációs Airbus A350-es repülőgépre rendelkezik megrendeléssel, melyet várhatóan 2016 és 2025 közötti időszakban vesznek át. A légitársaság érvényes megrendeléssel rendelkezik az Airbus új generációs hajtóművekkel felszerelt keskenytörzsű típusának leghosszabb tagjára is, összesen 25 Airbus A321neo repülőgépet rendeltek, melyből 20 kötelező érvényű megrendelés.

Az Asiana Airlines a Star Alliance tagja és a világ egyik vezető légitársasága mely Budapestről Frankfurt, London, Isztambul és Párizs átszállással foglalható. Többek között a világ legrangosabb díjaival is jutalmazták már az Asianát: 2009-ben kapta meg az ATW (Air Transport World) „Airline of the Year” díját és 2010-ben a világ legjobb légitársasága díjat a Skytrax jóvoltából. 2011 és 2012-ben a világ második legjobb légitársaságaként ünnepelte a Skytrax és a turizmus.

Az Asiana Airlines hazai képviseletét az AVIAREPS Magyarország Kft. látja el.

Közleményben üdvözli a járatnyitást a Budapest Airport

A nyári szezon csúcsidőszakában közvetlen charter járatokat indít az Asiana Airlines Budapest és Szöul Incheon repülőtere között. A Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Magyar Turizmus Zrt. és a Budapest Airport közös erőfeszítéseinek köszönhetően egyelőre heti egy járat közlekedik majd, bár a szakértők szerint ennél jóval nagyobb lehet az igény – közölte lapunkkal a repülőtér üzemeltető.

A nyári utazási csúcsidőszakban heti egy alkalommal fordulnak Budapest és Dél-Korea fővárosa, Szöul között a Boeing 777-es óriásgépek, miután a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Magyar Turizmus Zrt. és a Budapest Airport közös erőfeszítésének köszönhetően az Asiana Airlines légitársaság bejelentette: a nyári csúcsszezonban járatokat közlekedtet a két főváros között. Magyarországon az elmúlt öt évben megtriplázódott a koreai látogatók száma, így 2015-ben már meghaladta a 100 ezres létszámot. A légi utasok esetében 10 %-kal nőtt az ázsiai országból érkezők száma az elmúlt évben. Ezek a statisztikák is jól mutatják a meglévő igényt a közvetlen járatra a két ország között.

Magyarországot és Dél-Koreát gazdasági téren is erős szálak kötik össze, hiszen több koreai nagyvállalat jelentős szereplője a hazai feldolgozóiparnak: egyebek mellett a Samsung elektronikai és a Hankook gumiipari cég az elmúlt években több mint 2 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon, és együttesen mintegy 10 ezer embert foglalkoztatnak.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az Asiana Airlines bejelentése után elmondta: „A Külügyminisztériummal és a Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen nagyon keményen dolgoztunk, hogy megvalósuljon az új charter-járat az Asiana légitársasággal. Az Air China pekingi járatának elindítása tavaly az első fecske volt a közvetlen ázsiai járatok újraindulásában 2012 óta. Az Asiana légitársaság mostani lépése is megerősíti, hogy a távol-keleti kapcsolatok iránt hatalmas az igény. Biztosak vagyunk benne, hogy a mostani bejelentést további kapacitásbővítés követi majd Korea irányába a következő években.”

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!