Címlap Címkék Airbus

Címke: Airbus

Az Airbus európai repülőgépgyártóval kapcsolatos hírek

Levegőhöz jutottak a kisebb légiipari cégek 2016-ban

A nagy légiipari cégek kisebb megbotlásával némi levegőhöz jutottak a kis cégek, így nagyobb árbevételre és profitra tudtak szert tenni 2016-ban - derül ki a Flightglobal legfrissebb jelentéséből.

Szigorítana Oroszország a nyugati gyártmányú repülőgépeknél

Eltörölné a vámmentességet Oroszország az 50 és 300 férőhely közötti külföldi gyártmányú repülőgépek behozatalánál, emellett az összes meglévő és jövőbeni, külföldi eredetű gépeket hazai lajstromba is kellene vennie az üzemeltetőknek.

Már három kontinensen készül Airbus A320-as

Átadta a Spiritnek az Airbus az első alabamai A320-ast: a Mobile városában található üzemben eddig csak A321-esek készültek.

Azonnali javítást kért az EASA az Airbus A350-900-asra

Azonnali javítást kért az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) az Airbustól az A350-900-as típusra, mivel egy hiba robbanásához is vezethet.

Bajban van, de berendelt 32 új Airbus A321neót a Cathay Pacific

Bár az első félévben több százmillió dollár veszteséget hozott össze hongkongi Cathay Pacific, úgy tűnik az előre menekülést választották: berendeltek 32 új Airbus A321neót.

Egyre kevesebbet ruház be a légiipar az olcsó országokban

A repülőgépgyártók, illetve a légiiparhoz valamilyen formában kapcsolódó cégek egyre kevesebbet ruháznak be az olcsónak mondott országokban.

Airbus vs Boeing: folytatódik a Boeing menetelése

Folytatódik a Boeing menetelése ebben az évben, az amerikai gyártó már nem csak átadásban veri stabilan legnagyobb konkurensét, de értékesítésben is.

Még idén átveszi első A350-1000-esét a Qatar Airways

Késéssel ugyan, de még ebben az évben átveszi első Airbus A350-1000-esét a típus indító légitársasága, a Qatar Airways.

Huszonegy Airbus A321 a Wizz Airnél

A napokban a Wizz Air átvette huszonegyedik Airbus A321-esét az Airbustól Hamburgban, ezzel 85 darabosra nőtt a flotta mérete.

További négy A330neót rendelt a TAP

Az eddig meglévő 14 darabos rendelésen túl újabb négy Airbus A330-900neóra írt alá bérleti megállapodást a TAP Portugal, amely az indító légitársasága lesz a típusnak.

2019-ben mindössze nyolc A380-ast gyárt az Airbus

Tovább csökkenti az A380-as gyártósor sebességét az Airbus, a típus jövője az Emirates kezében van.

Időnként „resetelni” kell az A350-eseket

Problémákhoz vezethet, ha nem kapcsolják ki-be teljesen az A350-eseket, ezért az európai légügyi hatóság előírása szerint ezt 149 óránként meg kell tenni.

15 százalékkal csökkent az Airbus első féléves nyeresége

15 százalékkal csökkent az Airbus első féléves adózott eredménye az előző évihez viszonyítva.

Airbus ünnep: átadták a századik A350-est

Az Airbus videója az A350 típus történetének legjobb pillanatait idézi fel a századik példány átadása alkalmából.

Átadta a századik A350 XWB repülőgépet az Airbus

Harminc hónappal a típus első példányának 2014 decemberi forgalomba állítását követően az európai gyártó átadta a századik Airbus A350 XWB repülőgépet.

Alakul az Airbus Beluga XL Toulouse-ban

Az Airbus mérnökei megkezdték az úgynevezett kupola szerelését a Beluga XL-re, vagyis az Airbus A330-as típuson alapuló új generációs szállítógépre.

Háromezer milliárd dollárért vesznek át új gépeket 2036-ig

A légitársaságok a következő húsz évben közel 44 ezer új gépet állítanak forgalomba, amelyek piaci értéke megközelíti a 3 ezermilliárd dollárt.

Nem tudni ki fizeti ki Irán új repülőgépeit

Egyelőre nem tudni, hogy ki fogja kifizetni a gyártóknak annak a 200 gépnek az árát, amit Irán rendelt az Airbustól, az ATR-től és a Boeingtől.

Extrém forró éghajlaton is bizonyított az A350-1000

Sikeresen túl van az extrém forró éghajlaton elvégzett teszteken az Airbus A350-1000 prototípusa.

Airbus vs Boeing: behozhatatlan előnyben Amerika

Az első féléves adatok alapján nagy biztonsággal kimondható, hogy a Boeing behozhatatlan előnyre tett szert a gépeladások területén az Airbusszal szemben.

Minőségi kifogás miatt nem vesz át négy A350-est a Qatar

Visszautasította a Qatar Airways, hogy átvegyen négy A350-est a kabin minőségi problémái miatt, várhatóan a megrendelésből is törlik ezeket.

John Leahy távozása után sokminden megváltozik az Airbusnál

Komoly változások várhatók az európai repülőgépgyártó értékesítési szervezeténél, melynek irányítását Tom Enders vezérigazgató magához vette.

Óriási Airbus-rendelés érkezett Kínából

Összesen 140 darab repülőgép megvásárlásáról írt alá keretszerződést a kínai China Aviation Supplies Holding Company (CAS) az európai repülőgépgyártóval.

Már gyártják az első 240 üléses A321neót

Megkezdte az első módosított törzsű, nagyobb utas-befogadóképességű A321neo összeszerelését az Airbus. Ebből a változatból rendelt a Wizz Air is.

Világító festéket tesztel az Airbus

Világító festéket tesztel az Airbus, amellyel éjszaka is tökéletesen látszódna a légitársaságok neve, illetve logója
Hirdetés
Translate »