Címlap Címkék Carsten Spohr

Címke: Carsten Spohr

Afrika és Latin-Amerika felé tekint a Lufthansa vezére

Mivel az Európa és Távol-Kelet közti járatok nagy kerülőkre kényszerülnek az orosz helyzet miatt, Carsten Spohr Lufthansa-főnök azt nyilatkozta, hogy ezért Afrikába és Latin-Amerikába indítanának több járatot.

Megnöveli a minimális átszállási időt Frankfurtban a Lufthansa

Jövő év március végétől a jelenleginél 15 perccel hosszabb minimális átszállási idővel adja a jegyeket központi repülőterén a német légitársaság, megelőzve az utasokat érő stresszt, a cég eközben újraaktiválta az utolsó meglévő A380-asát is.

A portugál légitársaságban is részesedést szerezne a Lufthansa

A német cég 200 millió euróért megvásárolná a privatizáció előtt álló TAP Air Portugal 19,9 százalékát, ezzel főként dél-amerikai jelenlétét erősítené.

A Lufthansa-csoport összes légitársasága nyereséggel zárta az évet

A csoport légitársaságai 123 millió utast szállítottak 2023-ban, a bevétel 14,6 százalékkal, 35,4 milliárd euróra emelkedett, az adózott eredmény pedig az előző évi mintegy duplájára, 1,67 milliárd euróra növekedett.

Nyolcvan keskenytörzsű repülőgép rendelésére készül a Lufthansa-csoport

A repülőgépek fele 120-140 üléses Embraer E-jet vagy Airbus A220-as lenne az új City Airlines leánycégnek, további 40 Airbus A320neo vagy Boeing 737 MAX pedig a csoport egy vagy több légitársaságához csatlakozna.

Egy lépéssel közelebb az ITA Airways felvásárlásához a Lufthansa

Az olasz légitársaság igazgatótanácsa jóváhagyta a német légitársasági csoporttal közös üzleti tervet, de a Lufthansa vezérigazgatója kijelentette, hogy a vételárnak tükröznie kell az ITA Airways veszteségét.

Veszélyben van az EU légiközlekedési piacának versenyképessége

Súlyos kritikát fogalmaztak meg Európa meghatározó légitársaságainak vezetői az iparág fejlődését hátráltató és versenyképességét rontó tényezők, valamint az uniós reformok elmaradása miatt az Airlines for Europe csúcstalálkozóján.

Döntött a Lufthansa, visszatérnek a forgalomba az A380-asok

Az óriásgépeket a meredeken növekvő kereslet és az új generációs típusok átadásának késése miatt aktiválja újra a német légitársaság jövő nyártól, a cég szerint egyébként a légiközlekedés stabilitása csak 2023-ra áll vissza.

Mégis visszatérhet a Lufthansa néhány A380-asa

A növekvő utasforgalom miatt hírek szerint 4 vagy akár 8 Airbus-óriásgépét is újra üzembe állíthatja a cég, de alternatívaként Boeing 777-300ER-eket is beszerezhet.

Végszükség esetén újra forgalomba állítaná A380-asait a Lufthansa

A Boeing 777X csúszása miatt több lehetőséget is mérlegel a Lufthansa, a legvégső az A380-asok visszatérése, a cégvezető szerint a dráguló olaj többletköltsége megjelenik a repülőjegyek árában is.

Nem sokáig szeretne független maradni az ITA Airways

Az újonnan alakult olasz nemzeti légitársaság vezetője szerint a cég nagyon kívánatos, és reméli, hogy a Lufthansa is a kérői között lesz.

A Lufthansa előírná az oltást, az Emirates szerint 2022-ben véget ér a járvány

Kötelező oltásról, környezetvédelemről és az állami támogatásról is szó esett a légitársasági vezetők kerekasztal-beszélgetésén, az IATA bostoni közgyűlésén.

„Hosszú és hideg” télre készül a Lufthansa

Nyárra megállt a pénz kiáramlása a német légitársaságnál, de a téli menetrendi időszakkal kapcsolatban aggodalmát fejezte ki Carsten Spohr vezérigazgató.

Fapados és hálózatos üzemelésről, reptéri díjakról vitáztak a Párizsi Légi Fórumon

A részben online megtartott Párizsi Légi Fórumon több kerekasztal-beszélgetést is tartottak, amelyeken a légitársaságok, repülőterek működése és a közeljövő kihívásai voltak fókuszban.

A380-asok helyett bérelt 777F áruszállítóval bővít a Lufthansa Cargo

A Lufthansa összes Airbus A380-asát letárolta, és bár felmerült, hogy áruszállításra alkalmazza a cég, anyagi megfontolások miatt a cargo-leányvállalat inkább használt Boeing 777F-géppel bővít.

A Lufthansa is üzemelteti majd a Boeing 787-est

A cégcsoport megrendeléséből várhatóan 2022-től érkező Dreamlinerek több példányát maga a Lufthansa is flottájába veszi majd.

Kisebb üzleti és nagyobb prémium turista osztály jöhet a Lufthansánál

A légitársaság szerint lehetséges, hogy az üzleti osztályon utazók száma már nem lesz többé a régi, ezért hírek szerint repülőgépei fedélzetét is átalakítja majd ennek megfelelően.

Kisebb méretű, de nagy hatótávú repülőgépeken gondolkodik a Lufthansa

Carsten Spohr nem derűlátó a járvány utáni helyzettel kapcsolatban, elmondása szerint tárgyalnak a két nagy gyártóval arról, hogy a megrendelt gépek helyett kisebb méretűeket vásárolnának.

A Lufthansának várhatóan nem lesz szüksége a német állami támogatás teljes összegére

Carsten Spohr vezérigazgató szerint a vártnál jobban halad a cég kiadáscsökkentése, reméli, hogy nem kell a 9 milliárd eurós német állami támogatás teljes összegét igénybe venni.

Háromszorosára ugrott a Luthansa nyári foglalásainak száma

A koronavírus elleni vakcina hírére az elmúlt hetekben háromszor annyi foglalás érkezett be a Lufthansához a jövő nyári szezonra, mint előtte.

Csendben, kilenc év késéssel megnyílt az új berlini repülőtér

Különösebb ünnepség nélkül, végül 9 év késéssel október utolós napján megnyitott a Brandenburg-reptér, amely azonban a Lufthansa vezetője szerint nem lesz a cég jelentős átszállóközpontja.

A tervezettnél több repülőgépét parkoltatja télen a Lufthansa-csoport

Százhuszonöt repülőgéppel többet kénytelen tárolásban tartani a német cég a tervezetthez képest a téli időszakban, a vezetőség szerint most sem jobb a helyzet, mint a járvány első hullámában.

Év végére szinte teljesen helyreállhat a Lufthansa Group európai hálózata

A tervek szerint a Lufthansa-csoport év végéig 95 százalékban helyreállítja európai hálózatát, a hosszútávúnak pedig 70 százalékát, de a járatszám még bőven a tavalyi alatt marad.

Kevesebb géppel tér vissza a Lufthansa is a koronavírus-járvány után

Hosszútávú visszaeséssel számol a Lufthansa-csoport, Carsten Spohr vezérigazgató szerint több évbe telik majd, mire minden gépet vissza tudnak állítani a forgalomba, és a lépés a munkavállalókat is érinti.

Még csak most jön a koronavírus-járvány hatásának legjava

Az európai légitársaságok szerint még csak most jön a koronvírus-fertőzés hatásainak legjava, de nyárra már nyugodt piaci környezetet várnak, elemzől úgy vélik, ekkora csökkenésre 2001. szeptember 11-ét követően sem volt példa.
Hirdetés
Translate »