Címlap Címkék Ferihegy

Címke: Ferihegy

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Ferihegy, Budapest Airport, (BUD/LHBP) hírek, cikkek

Sűrűbben járó 100E, és 0-24-es 200E buszokkal fejleszt a BKK

A 100E buszok sűrűbben és a nap hosszabb időszakában közlekednek, a 200E járat pedig 0-24 órában közlekedik majd.

Elkészült a ferihegyi 1-es pálya betonozása

Pénteken, kevéssel 16 óra előtt az utolsó méter betont is kihúzták a futópályán a szakemberek és ezzel a betonozási munkálatok végére ért a kivitelező a futópályán.

Cargojáratokért lobbizik a Budapest Airport Sanghajban

Kínai cargojáratokat csábítana Ferihegyre a Budapest Airport, a repülőtér hatalmas fejlesztési területekkel rendelkezik, nincsenek résidő korlátozások mint számos nyugat-európai reptéren és ezer kilométeres távolságon belül húsz európai ország érhető el közúton, beleértve a balkáni régiót és Kelet-Európát.

Megérkezett a budapesti bázisra a Travel Service Hungary 737-800-asa

A Travel Service második gépe a tervek szerint június 11-én érkezik, és a két gép a főszezonban összesen heti 43 járatpárt fog teljesíteni Budapestről és Debrecenből.

Budapesti bázist nyitott a LOT repülőgép-karbantartó cége

A LOTAMS a közeljövőben terjeszkedést tervez Budapesten, újabb munkatársakat alkalmaznak és a LOT mellett más légitársaságok számára is kínálják majd szolgáltatásaikat.

Több mint 1,2 millió utas fordult meg áprilisban Ferihegyen

Áprilisban is folytatódott a Budapest Airport forgalmának erőteljes növekedése, a repülőtér utasforgalma 13,6%-kal növekedett az előző év negyedik hónapjához képest, kiugróan 23,7%-kal növekedett Ferihegy légiáru-forgalma.

2021-re készülhet el a harmadik terminál a budapesti reptéren

Az idén dönt a Budapest Airport az újabb utascsarnok megvalósításáról, indul a parkolóház és a Cargo City kivitelezése. Az USA nyugati partjára rövid távon nem várható járatnyitás, de 2019-től lesz legalább egy újabb távol-keleti járat, négy város a célkeresztben: Bangkok, Szingapúr, Szöul és Sanghaj.

Megérkezett Budapestre az American első philadelphiai járata

Május 5-én, szombaton reggel megérkezett Ferihegyre az American Airlines első Philadelphia és Budapest között közlekedő járata. Az amerikai légitársaság csaknem hét év kihagyást követően tért vissza a magyar piacra.

Elindult a LOT Krakkó – Budapest járata

A lengyel nagyvárosba heti hat alkalommal lehet eljutni a LOT Bombardier Dash 8 típusú gépeivel.

Karbon-semleges minősítést kapott a Budapest Airport

Az ACI, a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa elismerte, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér elérte az ún. „karbon-semleges” minősítést Közép-Kelet Európában elsőként.

A téli menetrendben is megmarad a LOT Krakkó – Budapest járata

A 2018/19-es téli menetrendben hetente hat alkalommal, Bombardier Dash8-Q400 típusú repülőgéppel közlekedik tovább Krakkó - Budapest között a LOT járata.

Télen is repül az Air Canada Rouge Budapestre

Megmarad az Air Canada Rouge közvetlen Torontó - Budapest járata az október 28-án induló téli menetrend egy részében, 2019. január 7-ig hetente háromszor közlekednek a légitársaság Boeing 767-esei az útvonalon.

Forgalomban a British A320neo gépe, Budapest az első célállomások között

A brit nemzeti légitársaság elsők között a budapesti járatain állítja forgalomba az új generációs hajtóművekkel felszerelt keskenytörzsű típust.

Az Excess Baggage Company fóliáz a budapesti reptéren áprilistól

Új szolgáltató végzi áprilistól az utasok feladott poggyászainak fóliázását a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Budapestre jön a JOON

A légitársaság 2018. október 28-tól Párizs Charles de Gaulle repülőtérről indít napi három járatot Budapestre, melyek a jelenlegi Air France-járatok helyébe lépnek.

Jöhet a napi két UIA-járat Budapestre

Az Ukraine International Airlines Kijev - Budapest útvonalán a járatszám heti 14-re történő emelését indítványozta március 28-án megtartott bizottsági ülésén az ukrán Állami Légiközlekedési Szolgálat.

Meredeken nőtt a ferihegyi utasforgalom márciusban és az első negyedévben

Idén már márciusban jóval meghaladta a havi 1 millió főt az utasok száma Ferihegyen, az első negyedévben pedig 17%-os növekedést regisztrált a budapesti repülőtér.

Terv szerint halad az 1-es futópálya felújítása Ferihegyen

A pályán már az összes bontási munkálatot befejezték, sőt a legtöbb helyen már az alap betonréteget is leterítették a szakemberek.

Még több járat repülhet Kijev és Budapest között

Az ukrán légiközlekedési hatóság megállapodást kötött Magyarországgal, hogy heti 9-14 közötti járatszámra emelkedhessen a járatok száma Kijev és Budapest között.

Összeütközött két busz Ferihegyen

A Wizz Air Bukarestből érkező utasait a repülőgépéről a terminálba szállító buszok forgalmi előtéren történt ütközése következtében 1 fő súlyos, 6 fő könnyebb sérülést szenvedett.

Húsvéti csúcsforgalom Ferihegyen, nyári járatözön

Csütörtökön és pénteken is jóval meghaladta a negyvenezer főt az érkező és induló utasok száma Budapesten, a nyári menetrend további új járatokat, köztük új transzatlanti járatokat és kapacitásbővítést tartogat.

Marad télen is a szélestörzsű repülőgép a Qatar budapesti járatán

A 2018/19-es téli menetrendeben is megmarad a Qatar Airways naponta közlekedő két Doha - Budapest - Doha járatából az egyik járaton a szélestörzsű Airbus A330-200-as repülőgép.

Bepereli a Budapest Airportot az eddigi bőröndfóliázó partnere

Furcsa körülmények között veszítette el a versenytárgyalást a Budapest Airport eddigi bőröndfóliázással foglalkozó partnere. Az olasz cég bepereli a reptérüzemeltetőt.

Visszafordult Ferihegyre a Turkish Cargo járata

A repülőgép személyzete információink szerint technikai probléma miatt döntött a visszafordulás mellett.

„Álcázva”, de visszatért a Silk Way West Ferihegyre

Az eddigi néhány járatot nem a Silk Way saját repülőgépei, hanem a moldáv Aerotrans Cargo légitársaság Boeing 747-400F gépei teljesítették Bakuból Budapestre.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Junior SOC Analyst

HungaroControl Zrt.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Szerkezetjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Hangármester

Jet Stream Charter Kft.

Production Line Manager

Aeroplex of Central Europe Kft.

Travel & Catering Coordinator

Jet Stream Charter Kft.

Integrated Planning Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »