Az amerikai gyártó újabb egy évvel elhalasztotta a 777X típusváltozat forgalomba állítását, a legfrissebb ütemezés szerint a gép legkorábban 2027-ben léphet szolgálatba.
A 777-9 kereskedelmi forgalomba állítására legutóbb kitűzött 2026-os céldátumot sem tudja tartani a Boeing a Bloomberg értesülése szerint.
Az első üzemeltetők, köztük a típus bevezető légitársasága, a Lufthansa is legkorábban 2027 végére, de inkább 2028 elejére várja az első példány átadását.
A közelmúltban Kelly Ortberg, a Boeing vezérigazgatója is elismerte egy konferencián elhangzott beszédében, hogy a vállalat nem tudja tartani a hatósági tanúsítás ütemtervét, de akkor még a kitűzött céldátum újabb halasztásáról nem beszélt.
A csúszás költségét iparági becslések 2,5–4 milliárd dollár közé teszik.
A programban a 777-9 utasszállító változat mellett egy kisebb befogadóképességű, de nagyobb hatótávolságú -8-as variánst, valamint egy -8F áruszállítót is terveznek.
A 2013-ban elindított fejlesztési program ezzel már nyolc éves csúszásban lesz az eredeti 2020-as forgalomba állítási céldátumhoz képest. A Boeing 777-9 berepülési programját 2019 nyarán meg akarták kezdni, azonban ezt a GE9X hajtóműveknél felfedezett korai anyagfáradásos probléma, valamint a statikus vizsgálatokra használt példány tesztelésénél bekövetkezett komoly baleset hátráltatta, a prototípus csak 2020 januárjában emelkedett először a levegőbe.
A tesztelési és tanúsítási programot a 737 MAX katasztrófákat követő szigorúbb hatósági követelmények mellett a berepülési program 2024-ben történt öt hónapos felfüggesztése is jelentősen hátráltatta, amelyre azért volt szükség, mert a hajtóműveket és sárkányszerkezetet összekötő szerkezeti elemen sérülést fedeztek fel, így azt át kellett tervezni.
A Boeing új generációs 777-szériájának legnagyobb újdonságait egyebek mellett az új fejlesztésű General Electric GE9X hajtóművek, a 777-300ER-nél 7 méterrel nagyobb szárnyfesztávolság, valamint a teljes mértékben kompozit anyagokból készült, felhajtható végű szárnyak adják.
Az elsőként megvalósuló 777-9 változat hossza 76,7 méter, a Boeing eddig gyártott leghosszabb törzsű utasszállítója, amely 2,84 méterrel hosszabb elődjénél, a 777-300ER-nél. Boeing 777X család szárnyfesztávolsága kiterjesztett állapotban 71,8 méter, de mindkét szárnyvég külső, 3,5 méter hosszú része felhajtható, annak érdekében, hogy a repterek gurulóútjain, forgalmi előterein, állóhelyein és beszállókapuinál a besorolása az ICAO “E” kategóriában maradjon. Felhajtott állapotban így a szárnyfesztávolság 64,8 méter, ez pontosan megegyezik a 777-300ER típusváltozatéval. A 777-9-es 400-425 utas szállítására lesz képes a gyártó sztenderd fedélzeti konfigurációja szerint, hatótávolsága pedig mintegy 13 500 kilométer.