Együttműködési problémák nehezítik az orosz-kínai CR929 új generációs szélestörzsű utasszállító megvalósulását, a tervező konzorciumnak csak a hajtómű kiválasztása is jóval tovább tarthat, mint eredetileg tervezték.

Látványterv a CR929-esről (Forrás: COMAC)

Eddig úgy látszott, nem jelentkeznek nagyobb csúszást okozó problémák az orosz-kínai koprodukcióban megvalósuló CR929-programban, a végleges terveket és az ezek alapján készített méretarányos maketteket hamar elkészítette az orosz-kínai CRAIC.

A COMAC és az UAC által létrehozott közös projektben azonban együttműködési problémák adódtak.

Például Yang Yang, a COMAC marketingért és értékesítésért felelős igazgató-helyettese az Aviationweek.com-nak április 16-án azt nyilatkozta, várhatóan 2019 végére elkönyvelik az első megrendeléseket. Ezzel szemben Oleg Bocsarov orosz ipari és kereskedelmi miniszterhelyettes még aznap homlokegyenest mást állítva arról beszélt, csak a tesztrepülések elkezdése után, 2023 körül keresnek majd megrendelőket.

Hasonló koordinációs problémák állnak fenn a tervezői csoportok szintjén is, a két fél nem tudja az elképzelt mértékben összehangolni tevékenységét.

Hirdetés

A COMAC csapata azt szeretné, ha a hajtóművek és a gondolák, amelyekben elhelyezkednek, integrált egységként készülnének és lennének felszerelve – hasonlóan a C919-esen dolgozó CFM LEAP-1C-hez -, nem pedig külön. A kialakítás előnye a kisebb tömeg volna, a hagyományos változatokkal szemben.

Hátránya viszont, hogy a gondolákat is a hajtóműgyártónak, vagy egy harmadik cégnek kell összeszerelnie, hogy azok már a szárnyra történő rögzítésre kész állapotban érkezzenek a végszerelő üzembe. Ezt a megoldást alkalmazzák a C919 esetében, amelyhez a Nexcelle gyártja a hajtóműgondolákat.

Ez azonban nehézségeket okozhat a beszállítóknak, és az UAC sem rendelkezik tapasztalattal e technológiában, amely így komoly nehézségekhez is vezethet a program későbbi szakaszában és a típusra szánt orosz hajtómű tervezésében, ami pedig késleltetheti a gyártást.

Ami bevált, azon nem változtatnának

A tervek szerint a CR929-esre, hasonlóan az Irkut MSz-21-300-ashoz, először nyugati gyártású erőforrás kerül, a program mihamarabbi előre lendítése érdekében.

Ennek kiválasztásáról és a szerződés megkötéséről azonban a feleknek közösen kell dönteni, ami az eredetinél hosszabb időt, a program elindításától számítva közel két évet vehet igénybe.

A CRAIC-hoz közelálló névtelen források szerint a hajtóműről szóló döntés idén szeptember-október körül várható, már csak a General Electric és a Rolls-Royce van versenyben.

Mindkét nagy hajtóműgyártó a már létező, új generációs nyugati szélestörzsű gépeken forgalomban lévő erőforrások módosított változatait kínálja a hírek szerint.

Előbbi a Boeing 787 Dreamlinereken és a 747-8-asokon alkalmazott GEnX, míg utóbbi az A330neo-n használt Trent 7000-es családot alakítaná át a CR929-eshez.

Az amerikai General Electric szerződéskötési kilátásait ugyanakkor nehezíti, hogy az USA sem Oroszországgal, sem Kínával nem ápol jelenleg túl jó gazdasági kapcsolatokat, így a cégek együttműködési lehetőségei kérdésesek, a politika és a gazdasági szankciók közbeszólhatnak. A brit Rolls-Roycenál pedig egyebek mellett az új generációs hajtóművek technikai problémái kötik le az erőforrásokat.

Oroszország és Kína az új generációs nyugati típusok, a Boeing 787 vagy az Airbus A350 vetélytársának szánja a CR929-est, amelynek hatótávja várhatóan 12.000 kilométer lesz.

Hirdetés