Szerződést kötött az orosz teherszállító légitársaság, a Volga-Dnepr és az online kereskedelmi vállalat, az Alibaba fuvarozó leánycége, az utóbbi által forgalmazott árukat előbbi hálózatán juttatják el Európába.

Virágzónak ígérkező együttműködési megállapodást kötött a Volga-Dnepr orosz áruszállító légitársaság és a kínai online kereskedelmi nagyágyú, az Alibaba fuvarozó leányvállalata – írja az Aerotelegraph portál.

A jövőben a Volga-Dnepr flottája és logisztikai hálózata az Alibaba rendelkezésére áll, cserébe pedig utóbbi előnyben részesíti a fuvarozási megbízásainál az orosz légitársaságot.

Fotó: AIRportal.hu

Az Alibaba-leányvállalat Cainiao Smart Logistics Network jelenleg is jelentősen bővíti kapacitásait, a hongkongi reptéren például másfél milliárd dollárból logisztikai központot épít, és tervben van többek között Dubajban, Kuala Lumpurban és Moszkvában is hasonlók kialakítása.

A most kezdődő együttműködést segíti, hogy mint korábban megírtuk, a belgiumi Liege-ben megjelenik saját központtal a Cainiao, ahol nem mellesleg szintén idei bejelentés szerint a Volga-Dnepr is bázist nyit az Air Bridge Cargo leánycégével.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A közlés szerint az orosz légitársasági csoport moszkvai, uljanovszki és krasznojarszki központjai is segítik majd a Cainiao nemzetközi fuvarozásra szabott három napos szállítási határidejét, ideális földrajzi elhelyezkedésük révén.

Ahogy beszámoltunk róla, az orosz holding az európai terjeszkedése részeként a németországi Lipcsében is bázist nyit a másik, londoni központú leánycége, a Cargologic révén, e döntést főleg a Brexit körüli bizonytalanság miatt hozták meg.