Október közepétől kezdve már a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is találkozhatnak az utasok olyan elektromos meghajtású „golfkocsival”, amellyel az idős vagy mozgáskorlátozott utasokat szállítják. Az autó az új B oldali utasmólón állt szolgálatba, hiszen adott esetben az utasoknak a több mint kétszáz méteres épületszárny végéig kell eljutniuk ahhoz, hogy beszállhassanak a repülőgépbe – közölte a reptérüzemeltető.

A budapesti repülőtér alvállalkozója, az AMS (Airport Medical Service) az elmúlt szezonban naponta átlagosan mintegy 200-220 mozgáskorlátozott, vagy mobilitást segítő eszközt igénylő utast szolgált ki.

A Budapest Airport augusztus 1-jén átadta a mintegy 225 méter hosszú B oldali utasmólót: az útlevél ellenőrzés és a beszállító kapu közti távolság szükségessé tette az új elektromos „golfkocsi” üzembe helyezését, amely egyszerre összesen öt, mozgásában korlátozott vagy nagyon idős utas szállítására alkalmas.

Forrás: Budapest Airport

A mintegy 3,5 millió forintos beruházást jelentő autó az utasmóló indulási szintjén közlekedik, ez az az épületrész, ahol többek között a tengerentúli járatok kiszolgálása folyik.

A mozgáskorlátozott utasok mellett az Észak-Amerikába indulók között arányaiban több az idős, nehezebben mozgó utas, akik az adott esetben több mint 200 méteres utat nehezen, vagy egyáltalán nem is tudnák megtenni segítség nélkül.

A mozgásukban korlátozott utasok szállítására alkalmas az új elektromos autó, amivel ebben az esetben az utast egészen a beszállító kapuig viszik az AMS munkatársai, onnan kerekesszékben juttatják el a repülőgép ajtajához.

Amennyiben szükséges, a fedélzeti tolószéket is igénybe vehetik, amivel a sorok közötti folyosón tudják egészen a kijelölt ülésig segíteni az utast.

Az Airport Medical Service, mint szolgáltató további fejlesztéseket is tervez a Budapest Airport mozgáskorlátozott utasainak kényelme érdekében, megkönnyítve számukra az utazást: hamarosan érkezik a jelenlegi dízeles autókat helyettesítő három darab gázüzemű autó, amellyel a forgalmi előtereken (a betonon) szállítják az utasokat.

Az újításra egyrészt környezetvédelmi megfontolásból van szükség, másrészt pedig azért, mert a jelenleg használt dízel meghajtású autók elavultak, egyre kevésbé alkalmasak a viszonylag rövid távolság megtételével járó gyakori leállításra és elindításra.