Az USA egyik nagy charter és wet-lease specialistájaként ismert ATSG-csoport (Air Transport Services Group) húsz, az American Airlines által kivont Boeing 767-300ER-rel bővíti flottáját.

A nemrég az Omni Air Internationalt bekebelező holding az USA legnagyobb légitársaságától vesz át húsz darab, utasszállítóként kiszolgált, General Electric CF6 hajtóművekkel szerelt 767-est.

Az ATSG-csoport tagjaként működő ATI az amerikai légierőnek is üzemeltet katonai charter járatokat. (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

A gépek tulajdonosa a Jetran lízingcég, amely az üzemeltetőváltással együtt az ATSG igényeinek megfelelően áruszállítóvá konvertáltatja a 767-eseket.

A 2019-ben kezdődő első ütemben hat, 2020-ban további kilenc, 2021-ben pedig a fennmaradó öt példány kapja meg az új feladatának megfelelő belső kialakítást az előzetes tervek szerint.

A szerződés ugyanakkor tartalmaz olyan opciót is, amely szerint néhány gépet nem alakítanak át, ehelyett felújítják őket, és az utasszállításra specializálódott Omni Airnél állnak szolgálatba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A beszerzéssel, amelyet nem befolyásol az, hogy hány gépet konvertálnak vagy újítanak fel, az ATSG-holding 767-es flottája a mostani 39-ről 59 gépre növekszik 2021 végére – írja az AirCargoNews.

Joe Hete elnök-vezérigazgató elmondta: a 767-es vezető a közepes méretű teherszállítógépek piaci szegmensében, cége pedig igyekszik kihasználni a lehetőségeket, amikor nagy mennyiségben válik elérhetővé, és ehhez meg is vannak az anyagi forrásaik.

A gépek fele már elkelt

Az ATSG csoport egyik legnagyobb ügyfele az e-kereskedelemmel foglalkozó Amazon vállalatóriás saját légitársasága, a Prime Air.

A cég a karácsony előtti utolsó napokban bejelentette, olyan mértékben növekszik a piaci igény, hogy ötven gépesre bővíti ki állandó flottáját.

A plusz tíz 767-est a cég az ATSG-től szerezi be, hosszú távú szerződést kötnek velük wet leasingre, vagyis személyzettel, karbantartással és biztosítással együtt bérlik ki a Boeingeket.

Az ATSG-csoport az ATI (Air Transport International), az ABX Air cargo légitársaságok és az Omni Air International mellett több légiközlekedési szolgáltatás (pl. karbantartás, repülőgéplízing, cargo) nyújtásával foglalkozó céget birtokol.

Az Omni Air International – mely már az ATSG csoport tagja – légitársaság egyik utasszállító Boeing 767-200-as repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu)