Az ír fapados folyamatosan azt kommunikálja, hogy szeretne 230 székes 737-est vásárolni, de minden az áron múlik, így a Boeingnek komoly alkudozásra kell készülnie.

Európa legnagyobb fapados légitársasága hétfőn hozta nyilvánosságra első pénzügyi negyedévének eredményeit, ehhez fűzve Neil Sorahan gazdasági vezető a Reutersnek azt mondta,

az év vége felé várható döntés a Boeing 737 MAX 10 beszerzéséről, de még semmi sem biztos, sok minden múlik azon, hogy milyen árban tudnak megegyezni, és 2026-nál korábban nem fognak megérkezni ezek a gépek.

Fotó: Ryanair

A légitársaság már korábban is jelezte, hogy érdekli a 230 székes 737-es, amely idén júniusban szállt fel először, ha megállapodnak, akkor “jelentős” mennyiséget rendelhet a Ryanair.

Az ír társaság ebben a negyedévben vette át több év csúszás után az első, 197 utas számára berendezett 737-8200-as változatú gépét, a nyári csúcsidőszakban várhatóan 12 példány érkezik, és összesen 210 darabra van elő szerződése a vállalatnak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Ryanair az április-júniusi időszakban az egy évvel korábbihoz képest megháromszorozta a bevételét, amely így 371 millió euró volt, miután az utasforgalom félmillióról nyolcmillióra növekedett. A társaság 10 új bázist és 379 új útvonalat nyitott ebben az időszakban.

Az újraindulás azonban megugró költségszinttel is járt, a Ryanair üzemelési költsége kétszer annyi, 675 millió euró volt, mint tavaly ilyenkor. A cég adózott eredménye 275 millió euró veszteséget mutatott az egy évvel korábbi 185 milliós veszteség után.

Előrejelzésében a cég azt írta, a járvány előttihez képest is olcsóbbak maradhatnak a jegyárak, mivel az emberek rövid határidővel foglalnak, így nem lehet tudni, hogy az év további részében hogyan alakul majd a társaság pénzügyi helyzete.