Növelték utasforgalmukat Európa legnagyobb diszkont légitársaságai, a legnagyobb mértékben ismét az ír Ryanair javította statisztikáját.
A méretben is legnagyobb Ryanair járatain májusban 10,6 millióan utaztak, ez 12 százalékkal több, mint tavaly májusban, amikor a cég 9,6 millió utast szállított.
A légitársaság Boeing 737-eseinek kihasználtsága 2 százalékponttal 94 százalékra javult, az éves gördülő utasforgalom 108,6 millió volt május végén, ami 16 százalékos növekedést jelent a tavaly májusi adathoz viszonyítva.
Az angol easyJet ennél valamivel kisebb mértékben, 5,7 százalékkal növelte utasforgalmát az év ötödik hónapjában, adataik szerint 6,8 millió embert fuvaroztak, a járatok telítettsége 91,5 százalék volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
A társaság éves gördülő utasforgalma 71,4 millió volt május végével, ez 7,3 százalékkal magasabb a tavaly májusi adatnál.
A magyar kötődésű Wizz Airnek májusban 1,9 millió utasa volt, 21 százalékkal több, mint 2015 májusában. A járatok töltöttsége 1,1 százalékpontot javult és 90,1 százalék volt az időszak végén.