Leállítaná az Alitalia eladását az új olasz kormány megalapításában résztvevő két, a márciusi választási eredmény alapján meghatározó erővé vált párt. A konvencionális berendezkedés-ellenes Öt Csillag Mozgalom és a szélsőjobboldali Liga szándékát ez utóbbi párt gazdasági ügyekért felelős vezetője, Claudio Borghi megerősítette a Reutersnek.

Fotó: AIRportal.hu

A fizetésképtelen, a csőd szélén lavírozó, állami segélyből túlélő olasz nemzeti légitársaságot a korábbi bal-közép kormány kívánta értékesíteni. A cégre már három ajánlat is érkezett, azonban a március 4-i választások bizonytalan kimenetele miatt végül az eladást őszre halasztották.

A Reuters megszerzett egy előterjesztést – mely az említett két párt közös, leendő koalíciós kormányprogramjának a része – ami szerint
az alakuló kormány meg kívánja tartani az Alitaliát, mint versenyképes nemzeti légitársaságot.

A Reuters megkérdezte Borghi-t, hogy ez azt jelenti-e, hogy a pártok meg akarják-e állítani az Alitalia eladási folyamatát, mire a politikus azt felelte: “Igen.”

Vevő lenne, feltételekkel

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint arról beszámoltunk, a csődeljárás alatt álló cégre, vagy egyes vagyonelemeire több vételi ajánlat is érkezett.

A német Lufthansa-csoport mellett a brit easyJet (egyes információk szerint az amerikai befektetési alappal, a Cerberussal konzorciumban) és a magyar kötődésű Wizz Air is kifejezte érdeklődését az Alitalia egyes részei iránt.

A német cég azonban csak komoly feltételekkel, jelentős átszervezés után lenne hajlandó tárgyalni az átvételről, ám a támasztott elvárások a jelek szerint túl szigorúak, azokat sem a szakszervezetek, sem a felszámolók nem tudják elfogadni.

A Wizz Air pedig jelezte: csak bizonyos részek érdekelnék az Alitaliaból, Váradi József vezérigazgató elmondása szerint elsősorban a rövid-és középtávú járathálózathoz kapcsolódó vagyonelemek, részleteket azonban nem árultak el.

Az idő eközben viszont sokak szerint egyre sürgetőbbé válik, az olasz szenátus előtt nemrég az egyik felszámolóbiztos, Luigi Gubitosi is sürgette bármilyen döntés meghozatalát, mert szerinte a cég pénze egyre csak fogy.

Némileg ellentmond ennek, hogy az Alitalia állítja, a kilencszázmillió eurós állami kölcsönhöz, melynek jogosságával kapcsolatban az Európai Bizottság is vizsgálatot indított, nem nyúltak, a cég üzemelését pedig sikerült valamilyen szinten fenntarthatóbbá tenni, mert a tavalyi év első három hónapjához képest idén feleződött a veszteség, 117 millió euróra.

Forrás: Alitalia