A magyar gyökerű diszkont, a Wizz Air is vételi ajánlatot tett az Alitaliára – értesült az olasz sajtó. A felszámolók harminckét jelentkezőnek írtak a napokban, azoknak, akik korábban már érdeklődtek a légitársaság megvétele iránt. A jelek szerint a Lufthansa túl szigorú feltételeket támaszt.

Bár eddigi sajtóinformációk szerint – igaz, feltételeket támasztva – a Lufthansa-holding számított az Alitalia legkomolyabb vevőjelöltjének, az olasz légitársaság eladásának folyamatában további potenciális jelöltek is vannak.

Az aero.de cikke szerint az olasz média arról ír, hogy a felszámolók harminckét ajánlattevőnek küldtek ki levelet, azoknak, akik a tavaly nyáron hivatalos érdeklődésüket fejezték ki az Alitalia (vagy részei) megvételére.

Még mindig zajlik a cég eladásának előkészítése (Fotó: AIRportal.hu)

A Lufthansával folytatott tárgyalásokon ugyanis a legsarkalatosabb kérdésnek a dolgozók jövője tűnt. A német holding szerint karcsúsítani kellene a céget, az olasz álláspont szerint pedig minél többek munkahelye marad meg, annál jobb. A Lufthansa azonban ragaszkodik ahhoz a hírek alapján, hogy a jelenlegi tulajdonosoknak végre kell hajtaniuk a légitársaság áramvonalasítását, mielőtt eladják.

A legújabb értesülések szerint a Wizz Air is érdeklődik az Alitalia iránt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Lapunk megkereste a magyar gyökerű low-cost légitársaságot, de azt válaszolták, hogy sajtóértesüléseket nem kívánnak kommentálni, így nem tudni, hogy tényleg tettek-e ajánlatot.

Arról sem adtak tájékoztatást, hogy a cég mely része, vagy eszközei érdeklik a Wizz Airt, vagy – ahogy a Monarch angol légitársaság felszámolása után – csak résidőket, leszállási jogokat vennének.

A napvilágra került információk szerint a Wizz Air betekintett az Alitalia üzleti dokumentumaiba, tehát komoly érdeklődőnek tűnik – ha igaz az olasz sajtóértesülés.

Frissítés: Váradi József a Wizz Air vezérigazgatójának az olasz La Republica (2018. január 23., kedd) újságnak elmondta, hogy a Wizz Air tényleg érdeklődik az Alitalia egyes részei iránt. A vezérigazgató szavai szerint az Alitalia rövid és középtávú hálózata érdekli a Wizz Airt, de arról nem árult el részleteket, hogy tettek-e ajánlatot.

Korábban szóba hozták a Delta Airlinest, illetve az Air France-KLM-et is, de például az utóbbi holding cáfolta a hírt.

Az Easyjet viszont megerősítette, hogy amint korábban, úgy jelenleg is komoly a vételi szándéka.

Részleteket a brit fapados viszont nem közölt az ügyben.

Az Alitalia felszámolóbiztosai arról is beszéltek, hogy a 900 millió eurós átmeneti állami kölcsönből „lényegében” nem használtak még fel, és hogy a reményeik szerint a légitársaság az idei első negyedévben 3 százalékkal tudja növelni a bevételeit.

Olaszországban márciusban parlamenti választások lesznek, egyes vélemények szerint a kormánynak az az érdeke, hogy az igen érzékeny Alitalia-probléma megoldását a következő kormányzati ciklusra halassza.