Az olasz ipari miniszter szerint az angol easyJet és az Air France-KLM együtt adtak be ajánlatot az Alitaliáért. A francia-holland cég azonban cáfolta a hírt.

A Reuters szerint erről Carlo Calenda olasz ipari miniszter beszélt a La7 tévécsatornának. Anélkül, hogy erről bármilyen további részletet elárult volna azt mondta, már megkérte az Alitalia irányítóit, hogy adják neki ki az eddig beérkezett ajánlatokat. Ez után döntenek majd arról, hogy melyik ajánlat elfogadható, és melyiken lehetne még javítani. Ezek szerint maga az ipari miniszter sem tudja, hogy milyen ajánlat érkezett be a társaságoktól.

Az Air France-KLM szombaton közleményben tuadatta: nem adtak be semmilyen ajánlatot az Alitaliára.

Az eddigi hírek alapján három társaság nyújtott be ajánlatot: az easyJet, a Lufthansa-csoport, illetve egy amerikai szakmai befektető, a Cerberus Group.

Az Air France-KLM egyik szóvivője csütörtökön is cáfolta a Reutersnek, hogy ajánlatot érdeklődnének az Alitalia iránt. A híresztelések Carsten Spohr Lufthansa-vezető nyilvánosságra került levelével együtt robbantak be.

Forrás: Air France-KLM

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, Carsten Spohr egy levélben arról tájékoztatja az olasz felet, hogy mindenképpen karcsúsítani kell az Alitaliát, mielőtt azt a németek megvásárolnák. Korábbi hírek szerint a most 123 gépes flottából 90-100-at tartanának meg. A németek vezetője ugyanakkor elismeréssel nyilatkozott arról, amit az Alitaliával csináltak, de további lépéseket lát szükségesnek.

Carsten Spohr a levélben azt is leírta, hogy szívesen nyújtanak támogatást az Alitalia vezetőinek abban, hogy hogyan alakítsák át a légitársaságot, de nincs abban a helyzetben, hogy ebben a folyamatban vezető szerepet töltsön be.

Az Alitaliának jelenleg 9200 teljes munkaidős dolgozója van, további 1600 pedig kényszerszabadságát tölti. A Reuters korábbi cikkében megjegyezte, hogy bármilyen elbocsátás eléggé kényes lépés lenne, mivel Olaszországban márciusban választásokat tartanak.