A csődeljárás alatt működő Alitalia megvételére benyújtott „valamiféle ajánlatot” a Lufthansa – közölte a német holding, hozzátéve, hogy csak egy átszervezett cég érdekli őket. Az Easyjet pedig konzorciumban pályázik, egyes információk szerint az amerikai befektetési alappal, a Cerberussal, illetve az Air France – KLM-mel közösen, bár utóbbi cáfolta a hírt. Az illetékes olasz minisztérium azonban közölte, hogy mivel még nem állt fel az új kormány, elhalasztják a döntést.

Még mindig kérőre vár a csődben lévő légitársaság (Fotó: AIRportal.hu)

A saját közlése szerint három ajánlat érkezett a csődeljárás alatt működő Alitalia megvételére eddig – írja az aero.de portál. Ezeket a következő napokban tekinti át a felszámolóbiztos, de egyéb részletekről nem tájékoztatott az olasz légitársaság.

A Lufthansa egyik szóvivője közölte: benyújtottak „valamiféle ajánlatot”, amelyben egy átstrukturált Alitalia tervét vázolják fel.

Mint hozzátette, csak ezen az alapon tudja elképzelni a holding a további tárgyalásokat, a jelenlegi formájában nem érdekli.

Mint arról beszámoltunk, ezt már korábban is kijelentette a német vállalatcsoport, szerintük jelentős átszervezés szükséges az olasz légitársaságnál. Most közölték, hogy ha esély mutatkozik, készek tárgyalni a továbbiakról.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Easyjet korábban megerősítette, hogy egy átdolgozott ajánlatot nyújtott be, de mostani közlése szerint másokkal együtt, konzorciumban érdeklődik.

A Bloomberg értesülései szerint ezek az amerikai befektetővállalat, a Cerberus és az Air France – KLM holding, utóbbi azonban közölte a Reutersszel, hogy „semmiképp nem szándékoznak ajánlatot beadni az Alitaliára”.

Ahogy nemrég megírtuk, a magyar gyökerű fapados, a Wizz Air is érdeklődik az Alitalia egyes részei iránt, erről Váradi József vezérigazgató beszélt a La Repubblica című lapnak.

Ismert, az Alitalia immár egy éve csődeljárás alatt működik, miután a nagyrészvényes Etihad-holding a súlyos veszteségek miatt elzárta a pénzcsapot, mert a dolgozók visszautasították az átszervezési tervet.

Jelenleg nagymértékű állami kölcsönből üzemelt a légitársaság. Mivel nemrég voltak parlamenti választások Olaszországban, és a kormányalakítás elhúzódik, szakértők feltételezése szerint az április végén lejáró ajánlattételi időszakot ki fogják tolni. Korábban olyan politikusi nyilatkozat is elhangzott, hogy a Liga nevű párt megakadályozná a privatizációt.

Kedd délután az illetékes olasz minisztérium közölte is, hogy elhalasztják a döntést, de hogy mennyi idővel, arról nem szóltak – írja az aero.de másik cikke.