Még kér a legnagyobb 737-esből az Alaska Airlines
Tíz darab Boeing 737-900ER gépre adott le megrendelést a seattle-i központú Alaska Airlines, amelynél már 22 darab ilyen típus teljesít szolgálatot.
Hűségprogram és új gépek az Etihadnál
Az arab légitársaság december 27-én fogja menetrendszerinti forgalomba helyezni az első Airbus A380-as, valamint az első Boeing 787-9-es utasszállítóit.
Elérte a félmilliót a Wizz Discount Club tagok száma
Ma köszöntette a Wizz Discount Club félmilliomodik tagját. A program 2011 márciusában indult, a hűséges utasoknak az igényeihez igazítva.
Már Milánóba is A380-assal repül az Emirates
December 1-jétől már az észak-olaszországi nagyvárosba is repül a legnagyobb utasszállító típussal a légitársaság.
Szárnyalást hozott a Transaviának az Air France-sztrájk
Szeptemberben 1.1 millió utast szállítottak, és a felgyorsult fejlődés következményeként a franciaországi kapacitásuk 21.4 százalékkal emelkedett.
Sugárhajtású gépek az Avanti Air flottájában
Működésének történetében először válik sugárhajtású repülőgép üzemeltetővé az Avanti Air, amely holland gyártmányú Fokkerekkel lesz gazdagabb.
Újabb A320-asokat rendelt a Qatar
Ugyan a katari légitársaság lesz az A320neo kibocsátója, de a flottának szüksége van még A320ceo változatokra is a meglévő géppark frissítéséhez.
95 éves a holland KLM
A Holland Királyi Légitársaság a világ legrégebbije, amely napjainkban is az alapításkori, 1919-ben kapott nevét viseli.
A Swiss felveszi a kesztyűt az Etihad Regionallal
Igyekszik megakadályozni az Etihad csoport Európán belüli terjeszkedési terveinek egy részét a Swiss International Airlines.
Pozsonyi járatot indít a flydubai
Az arab légitársaság 2014. decmeber 6-án nyitja meg Dubaj - Pozony viszonylatát, ahol majd heti kétszer fognak a vállalat Boeing 737-es gépei repülni.
Boeing 777-300ER, a China Airlines-flotta legújabb típusa
Október 3-án ünnepélyes keretek között átvette az első Boeing 777 típusú utasszállító repülőgépét a tajvani China Airlines. Még kilenc érkezik a flottába.
Kivonja CRJ-200-asait az Adria Airways
Részlegesen megválik Bombardier CRJ-200-as repülőgépeitől Szlovénia legjelentősebb légitársasága. Elkezdik kivonni a típust a menetrendszerinti forgalomból.
Nevet keresnek az újrainduló Dobroljot-nak
Az Aeroflot-nál napirenden van a rövid életű, korábban Dobroljot néven működő low-cost leányvállalat újraindítása.
Decemberben érkezhet az Eastern első 737-800-asa
Az Eastern Air Lines decemberben már át is veheti első gépét, mely egy Boeing 737-800-as lesz.
Nyugdíjazza a gazdaságtalan típusait a Virgin Atlantic
Fokozatosan kivonásra kerülnek a brit fuvarozó flottájából a nem kellően költséghatékony négy-hajtóműves gépek, az Airbus A340-esek és a Boeing 747-esek.
Szuhoj Superjet gépeket bérel a Red Wings
Az orosz légitársaság három Szuhoj SSJ 100-95 típusú repülőgépet fog lízingelni, melyeket még a 2014 augusztusában becsődölt Moskovia üzemeltetett.
Holnaptól változik a Qatar budapesti menetrendje
Október 3-tól új menetrendben közlekedik Budapestre a Qatar Airways, amely a hét három napján nem repül tovább Zágrábba utasokért.
Közel az átadáshoz: kigördült a Qatar A350-ese
Teljes festésben, hajtóművekkel és katari lajstromban: Már csak a kabinbelső konfigurációjának befejezése van hátra és kezdődhet a berepülés.
A380-assal ünnepelt Teheránban az Emirates
Megnyitotta napi negyedik járatát Dubaj és az iráni főváros között az Emirates, amely ennek alkalmából a legnagyobb típusával érkezett Teheránba.
Vége a Centurion európai járatának, vége a Centurionnak?
A teherszállító légitársaság leállította a Miami-Amszterdam útvonalat, ezzel valószínűleg a következő szöget is megkapta a koporsója.
Végszerelő soron a Vietnam első A350-ese
Hozzálátott az Airbus a leendő első távol-keleti üzemeltető, a Vietnam Airlines A350-900XWB gépének végszereléséhez.
Rengeteg utast érintett a Lufthansa keddi sztrájkja
Ismét tüntettek a német légitársaság pilótái: több, mint 9000 utas ragadt a földön és 57 hosszútávú járatból 23-at kellett törölni.
Végre egy utasos 747-8: megkapta az elsőt az Air China
A Kínai Népköztársaság nemzeti légitársasága a Boeing Intercontinentaljának még csak a második üzemeltetője a német Lufthansa után.
Akár negyven Mitsubishi is repülhet az Eastern flottájában
Az újraéledő Eastern Airlines a Farnborough Air Show keretében kötött szándéknyilatkozatát konvertálta vásárlási joggá, így 40 darab MRJ90-es lehet a flottában.
Első Dreamlinerén is bemutatta új arculatát az Etihad
A hamburgi A380-as premier után Everettben, a Boeing gyárban is kigördült az Etihad-flotta leendő legújabb, új arculatot viselő típusa, a 787-es Dreamliner.












































