Magyar idő szerint augusztus 4-én, kedden hajnalban végrehajtotta első felszállását a Boeing 777-9 harmadik tesztpéldánya.

Az amerikai gyártó a WH003 azonosítójú gépen elsősorban az új generációs GE9X-hajtóművek működését és teljesítményét teszteli majd.

Ezt a prototípus-példányt a tesztprogram lezárását követően a Lufthansa állítja majd forgalomba. A gép szokás szerint az első kettőtől eltérő, puritánabb festést kapott, hasonló gyakorlatot követett az amerikai gyártó a 787 és 737 MAX tesztflottájánál is.

A Boeing 777-9 prototípusa az eredeti tervekhez képest jelentős csúszással, idén januárban hajtotta végre szűzrepülését, a második példány májusban emelkedett először a levegőbe.

A Boeing 777-9 berepülési programját eredetileg már 2019 nyarán meg akarták kezdni, azonban a GE9X hajtóműveknél felfedezett korai anyagfáradásos probléma, valamint a földi terheléses tesztelésnél bekövetkezett komoly baleset hátráltatta ezt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Július utolsó napjaiban számoltunk be arról, hogy a Boeing hosszú hetek-hónapok után jelentette be: a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés okán úgy döntött, egy évvel elhalasztja a 777X típus bevezetését, az első gép 2022-ben állhat forgalomba.

Forrás: Boeing

A Boeing 777X-családról rengeteg érdekes információ és adat az első gép szűzrepüléséről készült cikkünkben olvasható!