Véget ért SAS pilótáinak több mint két hete tartó sztrájkja, megszületett a kollektív bérmegállapodás a cég és a szakszervezetek között.

A Scandinavian Airlines a pilóták szakszervezetei hétfőn megállapodtak, ezzel véget ért a július 4. óta, 15 napja tartó, a vezetőség szerint a légitársaság túlélési esélyeit veszélyeztető sztrájk, amely miatt több száz járatot kellett törölni.

A SAS svédországi, dániai és norvégiai pilótáinak többsége által támogatott sztrájk naponta 9,5-12,5 millió dollárba került a cégnek, elmaradt bevételek és többletköltségek formájában.

“Megállapodtunk, most már csak az utolsó aláírások vannak hátra” – mondta hétfő este Carsten Dilling, a SAS elnöke a Dagens Industri című svéd üzleti napilapnak a Reuters tudósítása szerint.

Fotó: AIRportal.hu

A légitársaság hétfőn annyit közölt, hogy a tárgyalások jó irányba haladtak, bár még nem született megállapodás, aztán kedd hajnalban erősítették meg, hogy aláírták a megegyezést, amely fontos előrelépés a SAS Forward szerkezetátalakítási program végrehajtása felé.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Egy szakszervezeti vezető “a pilóták tragédiájának” minősítette a megállapodást, ugyanakkor örvendetesnek nevezte azt, hogy a SAS járatai újra felszállhatnak.

A légitársaság a SAS Forward elnevezésű programjában törekszik az átalakulásra, amelynek része a jelentős költség- és fizetéscsökkentés, de a pilóták szakszervezetei emellett az ellen is tiltakoztak, hogy a cég munkaerő-közvetítőkön keresztül alkalmazzon személyzetet az alacsonyabb költségszinten üzemelő SAS Link és SAS Connect számára.

Amint korábban megírtuk, a pilóták sztrájkba lépésének másnapján a Scandinavian Airlines anyavállalata, a SAS Group az amerikai törvények szerinti Chapter 11 csődvédelmi eljárásba vonult annak érdekében, hogy fel tudja gyorsítani a SAS Forward szerkezetátalakítási program végrehajtását, és biztosítani tudja a vállalat finanszírozását.