Száz darab A320neo típuscsaládba tartozó gépre szóló szerződéséből többet töröl, és számos gép átvételét évekkel elhalasztja az Avianca, mert csökkenteni szeretné a költségeit. A holding pénzügyi nehézséggel küzdő brazil érdekeltségét pedig az egyik helyi versenytárs veszi át, ha sikerrel zárulnak a tárgyalások.

A320neo és A321neo a cég színeiben (Grafika: Airbus)

A korábbi híreknek megfelelően módosította az Avianca-holding az új generációs Airbus-keskenytörzsűekre szóló, 2015-ben megkötött száz darabos megrendelését – írja a Flightglobal.

A dél-amerikai légitársasági csoport azért döntött így, mert az emelkedő költségek és a nyereségességen érezhető nyomás miatt áttervezték a vállalat gazdálkodását, hogy több készpénz álljon rendelkezésre.

A holding törli 17 A320neo típuscsaládba tartozó gépre szóló szerződését, és több évvel elhalasztja 35 további példány átvételét.

Azt nem tudni egyelőre, hogy a kért mindhárom típusváltozat – A319neo, A320neo és A321neo – közül melyikből mennyi darabot és hogyan érint a módosítás.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A cég tájékoztatása szerint a változtatás a következő három évben 350 USA-dollárral csökkenti a tőkekiadásokat, emellett 2020 és 2022 között a pénzügyi kötelezettségeket további 2,6 milliárd USA-dollárral mérsékli a döntés.

A 35 repülőgépet ugyanis 2020 és 2022 között vette volna át a holding, de így ezeket 2026-tól 2028-ig kapja majd meg. A frissített flottaterv szerint a most következő három évben a tervezett több tucatnyi példány helyett csak néhányat vesznek át.

A holding brazil érdekeltségét, a csődvédelemben működő Avianca Brazilt pedig a jelek szerint a szintén brazil Azul légitársaság veheti meg.

A pénzügyi nehézségei miatt a repülőgépeket bérbeadó lízingcégek szorításában működő cég nem része a holdingnak, csak a tulajdonos, a Synergy Aerospace közös, de saját menedzsmenttel működik.

A bajban lévő légitársaságra az Azul nem kötelező érvényű ajánlatot tett a Flightglobal szerint. Ha minden jól megy, akkor nemsokára megkezdődhetnek a tárgyalások az üzlet részleteiről, amelyek több hónapig is eltarthatnak.

A közlés szerint az Avianca Brazil 44 repülőgépéből 30-at venne át az Azul, 70 pár reptéri résidővel együtt. Utóbbiak fontosak lehetnek a kérőnek, mert így a Sao Paulo-i és Rio de Janeiro-i légikikötőkben jelentősen bővíthetné kapacitásait, felzárkózva a versenytársaihoz, hiszen jelenleg a GOL és a LATAM mögött a legkisebb szereplő.