Nyolc darab Airbus A330-800neo repülőgép megvásárlásártól írta alá megállapodást a Kuwait Airways az európai gyártóval.

Fellélegezhet az Airbus: hosszú idő után megérkezett az első megrendelés az A330neo rövidebbik, -800-as változatára.

A korábbi indító légitársaság a Hawaiian lemondása miatt az európai gyártónak nem marat vevője a rövidebb A330neóra, így a megállapodásnak az európai gyártó vezetése különösen örülhet – beleértve a nemrégiben ATR-től átigazolt értékesítési vezérhelyettest, Christian Scherert.

A kuvaiti nemzeti légitársaság átfogó flottamegújítási programja keretében, már korábban leszerződött az Airbus-szal A350 XWB és A320neo-családba tartozó típusok megrendelésére. Az A350-900-as típusból eredetileg tíz példányt rendelt a légitársaság, azonban még korábban öt darabra módosította a rendelését.

A gyártó közleménye hangsúlyozza, hogy a most megrendelt nyolc darab új generációs hajtóművekkel felszerelt, A330-800 szélestörzsű remekül kiegészíti ezeket a típusokat. Az új repülőgépek átvétele 2019-től kezdődik.

Forrás: Airbus

A népszerű A330-as típus megújítását, az A330neo programot 2014 júliusában indította el az Airbus. A típust továbbra is két változatban gyártja az Airbus, a rövidebb törzsű változat az A330-800neo, a hosszabb, nagyobb befogadóképességű pedig A330-900neo megjelölést kapta. A két változat 99%-ban megegyezik egymással, azonos gyártósoron is készülnek.

Az A330-900neo prototípusa 2017 októberében hajtotta végre szűzrepülését, és szeptember végén szerezte meg a típus kereskedelmi forgalomba állításához szükséges engedélyeket az európai EASA-tól. A típus forgalomba állítása a következő hetekben várható a TAP Portugal flottájában, feltehetően az amerikai FAA által kiadott engedély megérkezését követően.

A rövidebb A330-800-as változat repülési tesztjeinek megkezdéséről az Airbus egyelőre nem adott ki konkrét információt, azonban esetében egy rövidebb tesztprogram várható, hiszen a -800-as csaknem teljesen megegyezik nagyobb testvérével.

Az A330neo típuson mutatkozik be az Airbus új Airspace by Airbus kabinberendezése.

A legújabb technológiát képviselő Rolls-Royce Trent 7000 típusú hajtóműveknek, az aerodinamikai újításoknak, az új kompozit anyagú Sharklet szárnyvégeknek köszönhetően az A330neo család hatékonysága jelentősen javul a korábbi típusokhoz képest.

A repülőgép kisebb üzemanyag fogyasztása és az alacsonyabb karbantartási költségek szignifikáns megtakarításokat eredményez az üzemeltetők számára. Az A330neo egy ülésre vetítve 14%-kal kevesebb üzemanyagot fogyaszt elődjénél, mindemellett környezetkímélőbb, csendesebb és kényelmesebb is. Fontos eredmény, hogy az A330neók hatótávolsága a legtöbb, ma forgalomban lévő, korábbi A330-as változathoz viszonyítva 1500 tengeri mérfölddel nagyobb.

Az A330neo repülőgépek kizárólag a Rolls-Royce Trent 7000 típusú hajtóművekkel lesznek megrendelhetők. Az erőforrás a “klasszikus” A330-asokaon alkalmazott Trent 700-as hajtóműcsalád utódja.

A Rolls-Royce Trent 7000 a Boeing 787-esekhez gyártott legerősebb hajtómű, a Trent 1000-TEN módosított változata, melyben számos új technológiát alkalmaztak az A350-esekhez kifejlesztett Trent XWB hajtóművekből.

A Rolls-Royce Trent 7000 hajtómű első lapátsorának átmérője 2,84 méter, a hajtómű 302-320 kiloNewton teljesítmény leadására képes, 10%-kal alacsonyabb üzemanyagfogyasztás mellett – a gyártó adatai szerint.

Az A330-as család különböző változataiból az Airbus eddig több mint 1700 példányra szerzett megrendelést, világszerte 120 vásárló részéről.