Ötven évvel ezelőtt, 1969 február 12-én érkeztek meg az első Mil Mi-8 közepes szállítóhelikopterek az akkori Magyar Néphadsereg 86. Önálló Helikopterezredéhez.

Magyarország az első évben tíz példányt kapott az akkor nagyon modernnek számító típusból, miután a fegyveres erők 1968-ban az utolsó Mi-4-est is leselejtezték.

A 702-es Mi-17N demo repülés közben (Fotró: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

A gépek a kezdeti néhány hónapban Kecskeméten végeztek kiképzőrepüléseket, de még érkezésük évében áttelepítették őket Szentkirályszabadjára, ez a reptér évtizedeken át az üzemeltető alakulatok fő állomáshelyének számított.

Emellett jelentős számú gép üzemelt később Szolnokon is, a bakonyi helikopteres ezred megszűnésével pedig a nagykunsági város bázisa vált az üzemeltetés fő helyszínévé.

A Néphadsereg, később pedig a Magyar Honvédség állományában összesen 75 példány fordult meg,
köztük hatvannyolc darab Mi-8-as, és hét Mi-17-es, utóbbi egy erősebb, modernizált változatnak tekinthető.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mindent összesítve a magyar fegyveres erőknél a típus számos változata teljesített szolgálatot, az alapnak tekinthető T változat és civil verziónak számító, a finnországi beszerzésből származó P-k, valamint a Mi-17-esek mellett speciális változatok is.

A 3304-es Mi-8-as a 2018-as börgöndi légibemutatón (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Az első a Mi-8IV vagy Mi-9 “Ivolga” néven ismert, kommunikációs berendezésekkel felszerelt változat volt, amelyet légi vezetési pontként használtak.

A Honvédség emellett üzemeltette az elektronikai hadviselésre, zavaró tevékenységekre specializált Mi-8PPA, másik nevén Mi-17P változatot.

Ezt a változatot a két oldalra felszerelt hatalmas antennapanelek, becenevükön “ping-pong asztalok” jól felismerhetővé tették. Ezeket a példányokat később az orosz gyártó által el nem ismert módon szállítóvá alakították.

A mára már legendásnak számító, de lassan kiöregedő forgószárnyast ugyanakkor nem csak üzemeltették Magyarországon, hanem annak nagy volumenű karbantartási munkáinak elvégzéséhez is volt megfelelő háttér.

A Dunai Repülőgépgyár Rt. a típus nagyjavítását is végezte, 1995-ben adták át az ötszázadik általuk felújított példányt.

A típus itthoni szolgálata során talán a legsokoldalúbban bevetett típus, megszokott küldetései mellett árvízi mentéseknél és más krízishelyzetekben is számos alkalommal bevetették.

Emellett az egy Mi-8-as szállította 1995 szeptemberi, kétnapos magyarországi látogatása során II. János Pál katolikus egyházfőt is.

Közeledik a végleges kivonás

A Mi-17-es flotta mára egykori hatalmas, egy időben harmincnál is több gépet is számláló méretének töredékére zsugorodott. A 2016-17-ben Oroszországban nagyjavított példányok mellett már csak a 3304-es Mi-8-as repül.

H225M, ez a típus váltja majd az orosz forgószárnyasokat (Forrás: Airbus)

Mint arról beszámoltunk, a váltótípust a Zrínyi2026 haderő-fejlesztési program keretében rendelte meg Magyarország, 2023-tól érkeznek az európai Airbus Helicopterstől az újonnan gyártott H225M helikopterek.

A nyugati típus várhatóan jelentős képességnövekedést hoz a Magyar Honvédség számára, bár a Mi-8-as modernizált változatainak üzemeltetése nem szokatlan Európában sem.

Emellett az orosz gyártó is folyamatosan dolgozik a huszonegyedik századi igényeket is kielégítő változatok fejlesztésén, Mi-38 néven.