Címlap Blog Oldal 137

Négy romániai repülőtérről kivonul a Ryanair

Jövő tavasszal a nagyváradi, a temesvári, a nagyszebeni és a suceavai repülőtérről induló összes járatát felfüggeszti az ír fapados a hosszú távú ösztönzők hiánya miatt.

Maratoni tesztrepülésen van túl az A321XLR

Több mint 13 órát töltött a levegőben az Airbus A321XLR egyik tesztpéldánya, amelynek során az XLR feliratot is rárajzolták az égre.

Megkezdődött az orosz elektronikával szerelt Irkut MSz-21 tesztelése

Elkészült az Irkut MSz-21-310 orosz komponensekből álló elektronikai próbapadja, amellyel felgyorsulhat a típus fejlesztési programja.

Repülőgép forgalmi karbantartás vezető

Aeroplex of Central Europe Kft.

Elhalasztotta az új generációs légcsavaros típusának programindítását az Embraer

A brazil gyártó közlése szerint a beszállítók egyelőre nem tudják teljesíteni a célkitűzéseket, gyanítható, hogy nem sikerült egyetlen hajtóműgyártóval sem megállapodni az elvárt erőforrás kidolgozásáról.

Három cég fejleszti a szuperszonikus Overture hajtóművét

Miután a nagy hajtóműgyártók kikosarazták a Boom céget, az amerikai startup egy három vállalatból álló csoporttal állapodott meg az Overture erőforrásának kifejlesztéséről.

Lead Engineer (B1)

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Pénzügyi munkatárs

EL AL Izraeli Légitársaság

Óriási megrendelést adott a Boeingnek a United

Száz darab 787-es megrendelésről állapodott meg a United Airlines az amerikai gyártóval, további száz példányra opciót szerzett, és száz 737 MAX-ot is kért.

UAS specialista

HungaroControl Zrt.

A350-esekkel fiatalítja flottáját a Swiss

Öt Airbus A350-900-as repülőgép érkezik 2025-től a svájci légitársasághoz, a Lufthansa-csoport újfajta üzleti osztályával felszerelt típus váltja az A340-eseket.

Operations Officer / Crew Planner

Jet Stream Charter Kft.

Nem érte el az 1 milliót az utasok száma novemberben Ferihegyen

Kevesebb mint egymillióan fordultak meg novemberben a Liszt Ferenc reptéren, a cargo mennyisége meghaladta a 17,6 ezer tonnát.

Marabu néven érkezik a Condor kistestvére

Észtországban alapított új légitársaságot a Condor tulajdonosa, a Marabu 2023-ban Hamburgból és Münchenből dél-európai és észak-afrikai célállomásokra indít járatokat, a német pilótaszakszervezet aggódik.

Átvette első C919-es repülőgépét a China Eastern Airlines

A típus indító légitársasága megkapta az új generációs, kínai fejlesztésű, keskenytörzsű repülőgép első példányát, amely 2023 elejétől szállít majd utasokat.

Nem lesz Wizz-járat Sármellék és Dortmund között a nyáron

Úgy tűnik, ismét menetrend szerinti járatok nélkül marad a Hévíz-Balaton repülőtér jövő nyáron, a Wizz Air törölte menetrendjéből a Dortmund és Sármellék közötti útvonalát.

Négy A380-asát újra forgalomba állítja az Etihad Airways

Az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársasága négy Airbus A380-as repülőgépét hozza vissza a tárolásból, az első 2023 nyarától repül majd Abu-Dzabi és London között.

Kiadta az Airbus A321XLR tűzvédelmi követelményeit az FAA

Az USA Szövetségi Légügyi Hivatala közzétette az Airbus A321XLR törzstankjának tűzvédelmével kapcsolatos követelményeit.

December közepétől két hónapra újra közlekedik a Budapest-Kolozsvár járat

Az Aeroexpress Regional december 16-án újraindítja a Budapest-Kolozsvár-Budapest járatait, amelyek február 15-ig elérhetők lesznek.

Újraindítja Belgrád és Budapest közötti járatát az Air Serbia márciustól

Március 13-tól ismét repül a szerb és a magyar főváros között az Air Serbia, a légitársaság fokozatosan heti 17-re emeli majd a járatok számát.

Klímaaktivisták hatoltak be a müncheni és berlini reptérre

A müncheni repülőtér üzemeltetőjének közlése szerint az északi futópályán és a hozzá kapcsolódó gurulóutakon 10 óra előtt mintegy háromnegyed órára fel kellett függeszteni a forgalmat, miután a klímaaktivisták behatoltak a területre.

Hat futópályás óriásreptérré fejlesztik a rijádi légikikötőt

A világ egyik legnagyobb légiközlekedési csomópontjává fejlesztik az új nevén King Salman repteret, amely 2030-ra várhatóan évi 120 millió, 2050-re pedig akár évi 185 millió utas és 3,5 millió tonna teheráru kezelésére lesz képes.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Raktáros

Magyar Duty-Free Kft.

Repülőtéri üzemirányító

Budapest Airport Zrt.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Építs karriert a Lufthansa Technik Budapestnél repülőgép-szerkezetjavítóként!

A vállalat egyedülálló, repülőgép-szerkezetjavító karrierlehetőséget kínál pályakezdőknek, melynek keretein belül elsajátíthatják a szakma fortélyait egészen az alapoktól.
Hirdetés
Translate »