Március 13-tól ismét repül a szerb és a magyar főváros között az Air Serbia, a légitársaság fokozatosan heti 17-re emeli majd a járatok számát.

Három útvonalat jelentett be az Air Serbia, amelyeken 2023 tavaszától közlekednek repülőgépei: Budapest mellett a törökországi Ankarába és Izmirbe is üzemelni fog március végétől, illetve április közepétől a szerb nemzeti légitársaság.

Az Air Serbia közleménye szerint a hosszú szünetet követően az első budapesti járatuk 2023. március 13-án érkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

A nyári menetrend kezdetétől pedig fokozatosan hetente 17 járatpár közlekedik majd a szerb és a magyar főváros között.

Fotó: AIRportal.hu

A légitársaság közlése kiemeli, hogy kedvező csatlakozási lehetőségeket ajánl belgrádi átszállással a térség országai mellett Spanyolország, Olaszország, Görögország, Ciprus és az USA irányába a magyar utasoknak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A légitársaság Belgrádi átszállással például Montenegróban Tivat és Podgorica, Albániában Tirana, Spanyolországban Palma de Mallorca, Madrid, Barcelona és Valencia, Olaszországban Róma, Milanó, Nápoly, Firenze és Palermo, Görögországban Athén és Szaloniki, az Egyesült Államokban New York és Chicago irányába kínál átszállási lehetőségeket a Budapestről induló utasoknak.

Amint korábban megírtuk, a 2015-ben elindított Belgrád és New York–JFK közötti mellett május 17-től az Air Serbia járatot nyit a chicagói O’Hare repülőtérre. A légitársaság flottájához a közelmúltban egy második A330-200-as is csatlakozott, és Európából egyedüliként repül december 9-től a kínai Tiencsin városába.

A légitársaság magyarországi képviseletét az AVIAREPS Magyarország Kft. látja el.

(Frissítve az Aviareps közleményével 2023.02.17-én.)