Az Easyjet 1700 járatát törli a nyári időszakban, főként az európai léginavigációs szolgáltatóknál tapasztalható kapacitáshiány miatt.

A ritkítás mértéke a diszkont légitársaság teljes nyári menetrendjének mintegy két százalékát teszi ki a cég közlése szerint.

Az intézkedés főként a dél-londoni Gatwick repülőtérről induló vagy oda érkező Easyjet-járatokat érinti.

Az érintett 180 000 utas 95 százalékát már átfoglalták, a maradék mintegy 9000 ember számára pedig folyamatban van az alternatív járatok felajánlása, bár a tájékoztatás arra nem tért ki, hogy az utasok mekkora hányadának tudtak eredeti járatukkal azonos napra alternatívát kínálni.

Fotó: AIRportal.hu

Azoknak, akik nem fogadják el a felajánlott változtatást, az Easyjet visszatérítést biztosít.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A brit diszkont légitársaság az európai légtér túlterheltségét és a légiforgalmi szolgálatoknál tapasztalható munkaerőhiány miatti kapacitásproblémákat okolja, hangsúlyozva: a lépés annak elkerülése érdekében történt, hogy az utolsó pillanatban kelljen járatokat törölni.

Ugyanakkor kiemelték, hogy megfelelő számú pilóta és légiutaskísérő áll rendelkezésre a nyári menetrend teljesítéséhez.

Amint az elmúlt héten megírtuk, az Eurocontrol vezetője szintén a kontinens légiforgalmi szolgáltatóinak túlterheltségére hívta fel a figyelmet, ami több légtérben is kerülőket és késéseket okozhat.