Szándéknyilatkozatot írt alá a Wizz Air Szaúd-Arábia kormányának beruházásokért felelős minisztériumával arról, hogy megvizsgálják az ország légiközlekedésének fejlesztési lehetőségeit. Eközben egy szaúdi légitársaság Dzsidda és Budapest, valamint Rijád és Budapest között nyitna közvetlen utasszállító járatokat.

A közlés szerint a Wizz Air és Szadú-Arábia közötti megállapodás célja, hogy a felek közösen megvizsgálják egy befektetés lehetőségét és a lehetséges üzleti modelleket a királyság turisztikai iparágának megerősítése, valamint az ország légiközlekedésének, kapcsolatainak jelentős fejlesztése érdekében.

A szándéknyilatkozat alapján a légitársaság és az ország kormánya egyetért abban, hogy a Wizz Air képes lenne növelni a keresletet, ezzel jelentősen hozzájárulna a királyság légiközlekedési piacának tervezett növekedéséhez.

A közlés nem jelöl meg határidőt és nem tér ki arra sem, hogy a felek az Abu-Dzabiban az emírség befektetési cégével 2019-ben közösen alapított, és már működő Wizz Air Abu Dhabi-hoz hasonlóan egy helyi ultra low-cost leánycég alapításában gondolkodik-e.

(Fotó: AIRportal.hu)

Amint korábban megírtuk, Váradi József Wizz-vezér a térség légiközlekedési piacának szabadabbá tételére apellálva bázisokat nyitna az öböl-menti régióban, így akar meghatározó szereplővé válni ott, korábban pedig a Wizz Air Abu Dhabi vezetője szintén világossá tette, hogy szándékukban áll a terjeszkedés Szaúd-Arábiában is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint ismert, Szaúd-Arábia jelentősen fejleszteni akarja az ország turisztikai és légiközlekedési ágazatát, az ország Vision 2030 programja szerint a mostanihoz képest megháromszoroznák az utasforgalmat az évtized végéig. Korábban egy új, állami tulajdonú nemzeti légitársaság megalapításának szándékát is bejelentették, a meglévő Saudia (Saudi Arabian Airlines) mellett.

Az országban két diszkont modellben működő légitársaság is működik. A 2016-ban alapított Flyadeal a Saudia leányvállalataként jelenleg több mint 20 géppel rendelkezik. A mintegy 40 repülőgépet üzemeltető, de további 75 példányra megrendeléssel rendelkező, 2007-ben alapított Flynas pedig 2030-ra 250-re növelné a flottáját.

Kapcsolódó hír, hogy a magyar közlekedési hatóság honlapján éppen a múlt hét elején jelent meg egy közlés kihasználatlan légiközlekedési jog igénybe vételéről, amely szerint
a Magyarország és Szaúd-Arábiai Királyság között fennálló kétoldalú légiközlekedési megállapodás alapján egy ottani légitársaság Dzsidda és Budapest, valamint Rijád és Budapest között nyitna közvetlen utasszállító járatokat.

Információink szerint az útvonalak iránt a környező országok repterein, például Bécsben és Prágában is terjeszkedő Flynas low-cost légitársaság érdeklődik, de ezt kérdésünkre sem a Budapest Airport, sem a légitársaság nem erősítette meg egyelőre.