A Boeing amerikai repülőgépgyár 100 millió dolláros segélyt ajánlott fel szerdán az általa gyártott, 737 MAX 8 típusú gépekkel tavaly októberben és idén márciusban lezuhant áldozatok családjainak – számolt be az MTI.

A chicagói székhelyű óriásvállalat közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy az összeggel – amelyet éveken keresztül, több részletben folyósítanak majd – az áldozatok családtagjainak és az érintett közösségeknek kívánnak segíteni.

Az összegeket részben a napi kiadások enyhítésére, részben az érintett közösségek gazdasági fejlesztésére, oktatás támogatására szánják.

Az összegeket a helyi kormányzatok és non-profit szervezetek közreműködésével juttatják el az érintett közösségek részére.

„Mi, a Boeingnél végtelenül sajnáljuk a két balesetben tragikusan elveszített életeket, és ez a veszteség az elkövetkező években is elnehezíti szívünket és elménket” – fogalmazott közleményében Dennis Muilenburg, a repülőgépgyár elnök-vezérigazgatója. További részleteket azonban nem közölt a felajánlott segélyekről.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing ellen jelenleg több mint egytucatnyi per van folyamatban a két baleset miatt.
Az indonéziai Lion Air légitársaság repülőgépével tavaly októberben az indonéz partoknál lezuhant utasok családtagjai közvetítő révén próbáltak megegyezni, és amerikai sajtójelentések szerint írásban meg is egyeztek a kártérítésről.

Az Ethiopian Airlines idén márciusban Addisz-Abeba közelében lezuhant utasainak családtagjai szintén perelnek.

A nemzetközi szakemberek bevonásával indított vizsgálatok még tartanak, a szoftverhiba javítása folyamatban van, a próbarepüléseken és szimulátoros teszteken további hiányosságokat észleltek.

A Boeing és az FAA egyelőre nem közölt pontos dátumot arról, mikor állíthatók ismét forgalomba a 737 MAX 8 típusú utasszállító repülőgépek, több amerikai légitársaság, köztük a Southwest október 1-ig törölte menetrendjéből a MAX-szel teljesített járatokat, Belgium pedig az év végéig meghosszabbította az ország légterében a típust érintő repülési tilalmat.