Bázist nyitna a berlini fő repülőtéren, Tegelen is a Ryanair, kilenc repülőgéppel pótolná az Air Berlin csődje után kiesett kapacitások mintegy harmadát, ezért fel- és leszállási résidők iránti kérelmet adott be az ír fapados.

Megerősítené a jelenlétét a német fővárosban a Ryanair, kilenc repülőgéppel bázist nyitna a Tegel repülőtéren, hogy beszálljon az Air Berlin csődje utáni versenybe – írja a Reuters.

Kilenc repülőgépet állomásoztatna a fő berlini reptéren az ír fapados (Fotó: Ryanair)

Az ír fapados fel- és leszállási résidőket igényelt a légikikötőben, a kiesett kapacitások mintegy harmadát kívánja pótolni. Mint ismert, a másik reptéren, Schönefelden ugyancsak kilenc géppel már működtet bázist a Ryanair.

David O’Brien, az ír diszkont gazdasági igazgatója most az közölte, hogy meg szeretnék akadályozni az Air Berlin nagy részét felvásárló Lufthansa és Easyjet duopóliumát a német fővárosban.

Korábban Michael O’LEary Ryanair-vezér is kritizálta, előre lejátszott meccsnek nevezve azt, hogy az Air Berlint lényegében kettéosztották a Lufthansa és az Easyjet között.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint arról beszámoltunk, az Európai Bizottság hamarosan dönteni fog arról, hogy torzítja-e a piacot a Lufthansa nagy arányú szerepvállalása, egyes hírek szerint lesznek kifogásai az uniós versenyhivatalnak, mert máris jegyáremelkedést hozott az Air Berlin leállása a német piacon. Ugyanakkor az Easyjet bevásárlása kapcsán nem merült fel torzító hatás.

A hírek szerint a Lufthansa kész lemondani számos résidőről annak érdekében, hogy az unió jóváhagyja az Air Berlin nagy részének átvételét.

A Ryanair mostani bejelentésére reagálva a brit fapados azt közölte, hogy alacsony árakon kínálnak majd utakat Tegelről.