Tovább növeli részesedését az International Airlines Groupban a Qatar Airways, a közel-keleti cég már a vállalat negyedét birtokolja.
A Reuters szerint a British Airways, az Iberia, a Vueling, az Air Europa, a Level és az Aer Lingus tulajdonosában a Qatar Airways eddig 21,4 százalékot birtokolt, ezt most 600 millió USA-dolláros befektetéssel 25,1 százalékra növelte.
Akbar Al-Baker, a katari állami légitársaság vezérigazgatója az újabb részesedés-vásárlással kapcsolatban azt mondta, az eddigi befektetésük rendkívül sikeres volt, a most bejelentett tranzakció pedig az IAG stratégiájának további támogatásaként értendő.
A Qatar Airways 2015-ben szerzett először tulajdont az IAG-ben, 10 százalékkal kezdték, majd 12-re, később 15 százalékra növelték a részvénypakettet, egy évvel később pedig már a cég 21 százaléka volt a katariak kezében.
A mostani vásárlást az tette lehetővé, hogy az IAG eltörölte a nem uniós természetes vagy jogi személyek által birtokolható tulajdoni hányadra szóló korlátozást (amelyet a Brexit miatt, az európai uniós jogosultságok megtartásáért hozott). Az idén január végével a holdingnak csupán 39,5 százaléka volt unión kívüli illetékességű tulajdonban.
A katari légitársaság az IAG mellett a Cathay Pacific, a China Southern, és a LATAM résztulajdonosa is. Emellett 49 százalékot birtokolt a hamarosan leálló Air Italy mögött álló cégben, bár fenn is tartotta volna az anyagi segítségnyújtást, ha a többségi tulajdonosok nem döntenek a leállás mellett.
A napokban a CAPA légiközlekedési tanácsadó dohai konferenciáján beszélt arról Akbar Al-Baker, hogy újabb légitársaságokba vásárolnák be magukat, a LATAM-ban pedig növelni szeretnék részesedésüket. A katariak most a ruandai Rwand Airt és az indiai fapados Indigo légitársaságot szemelték ki.