Megkapta a Dreamlinerek átadásainak újraindításához szükséges hatósági engedélyt az amerikai gyártó, a 2021 májusától tartó kényszerszünet utáni első példány az American Airlineshoz kerül.

A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) azt követően engedélyezte az átadások újraindítását, hogy – mint korábban megírtuk – július végén jóváhagyta a Boeing által kidolgozott módosításokat, átvizsgálási és javítási folyamatokat, írta a hatóság közlésére hivatkozva a Bloomberg.

Az amerikai gyártó minőségi problémák miatt tavaly május óta nem adott át egyetlen példányt sem az új generációs hajtóművekkel felszerelt, kompozit szélestörzsűből. A hosszú szünet utáni első példányt az American Airlines veszi át, a légicég tervei szerint még idén összesen kilenc 787-essel bővül a flottája.

A Boeing 787-8 Dreamliner prototípusának szűzrepülése 2009. december 15-én. (Forrás: Boeing)

A következő hat hónapban több mint 120 Dreamliner átadása esedékes, amelyek összértéke eléri a 25 milliárd USA-dollárt.

A Boeing átadásai az ellátási láncokban tapasztalható problémák és a Dreamlinerek helyzete miatt mélypontot értek el. A cég mindössze 26 repülőgépet adott át júliusban, ebből 23 darab 737 MAX volt, továbbá egy 777F és két 767-300F áruszállító. Az év első hét hónapjában az amerikai gyártó 242 repülőgépet adott át vevőinek, amelyből 212 737 MAX volt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing először 2020-ban, majd 2021-ben állította le a 787-esek átadását, miután azt jelentette a hatóságnak, hogy gyártási hibákra visszavezethetően az egyes törzselemek csatlakozásánál apró hézagokat fedeztek fel, majd a hatóság a gyártó minőségellenőrzési folyamataiban is talált kivetnivalókat. Bár előbbi problémák közvetlen kockázatot nem jelentenek a forgalomban lévő gépek biztonságára, az érintett példányoknál idő előtti anyagfáradást okozhatnak a szerkezetükben.

Fotó: AIRportal.hu