Tavaly november óta 30 légitársaság állította forgalomba a két légikatasztrófa miatt másfél évig repülési tilalommal sújtott Boeing 737 MAX-et, a gyártó jelenleg havonta 16 példányt készít a keskenytörzsű típusból.
Az új generációs repülőgép statisztikáiról a Boeing az első féléves eredmény-beszámolójában értekezett. A lapunkhoz is eljuttatott közlemény szerint 130 példányt adott át a Boeing üzemeltetésre, emellett világszerte 190 darab állt újra forgalomba a tavaly év végi újraengedélyezése óta.
A forgalomban lévő gépek közel 95 ezer kereskedelmi járatot, 218 ezer repült órát teljesítettek különösebb gond nélkül.
A Boeing jelenleg 16-ot gyárt a MAX típusból havonta, a kibocsátás jövő év elejére 31-re emelkedik, majd az igényektől függ a további bővítés mértéke.
A Boeing az eredményközlésében foglalkozott a 787 Dreamlinerek legújabb, a törzs összeillesztésével kapcsolatos gyártási problémáival is, azonban új információt nem közölt. A tájékoztatás szerint továbbra is zajlanak az egyeztetések az USA Szövetségi Légügyi Hivatalával (FAA) az át nem adott gépek javításáról, a gyártó minden erőforrását erre összpontosítja, így Dreamlinerből néhány hétig kevesebb készül majd havonta 5-nél, amely a hivatalos havi gyártási ráta.
A Boeing továbbra is azzal számol, hogy az év végéig a már legyártott 787-esek kevesebb mint felét sikerül átadni. Iparági források szerint nagyjából 100 elkészült, de le nem szállított gép van a gyártóbázisokon.
A június 30-án zárult első fél évben a Boeing pénzügyi eredménye is pozitív lett, a társaság az átadások felpörgetésével 12 százalékkal 32 milliárd dollárra növelte az árbevételét, az adózás utáni eredménye pedig a tavalyi 3 milliárd dolláros veszteség után idén szolid, 6 millió dolláros nyereséget mutatott.
A Boeing rendelésállományában 4100 repülőgép szerepelt, amelyek értéke listaáron számolva 285 milliárd dollár.