Hírek szerint feldühítette az Európai Bizottságot, hogy úgy látják: a Lufthansa nem megfelelően használja az állami támogatását. Az ügy vége az is lehet, hogy a cégnek vissza kell fizetnie a 9 milliárd eurót.

A Der Spiegel arról számolt be, hogy információik szerint az EU versenyjogi biztosa, Margrethe Vestager „tajtékozva” hívta fel Peter Altmaier német gazdasági minisztert és Olaf Schultz kancellárhelyettest a Lufthansa miatt.

Fotó: AIRportal.hu

A biztos állítólag kifogásolja: a Lufthansa nem tájékoztatta az állami támogatásokat jóváhagyó uniós testületet arról, hogy februárban egy hibrid kötvény után 25 millió euró értékben fizettek kamatot. Ez ugyanis ellentétes 9 milliárd eurós állami támogatásban foglaltakkal, amelyek szerint a légitársaság nem fizethet sem osztalékot az eredmények, sem pedig kamatot a kötvények után.

Vestager amiatt is aggodalmát fejezte ki, hogy a Lufthansa felmondta a korábban a Condorral ráhordó járatok teljesítésére kötött megállapodását.

Ez a két eset szerinte azt példázza, hogy a Lufthansa jogtalan kifizetésekre és üzleti előnyre használja az állami támogatást, továbbá el akarja lehetetleníteni versenytársait.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A vállalat a fapadosa, a Eurowings új, hosszútávú üdülőjáratokra létrehozott Discover leánycégét épp a Condor ellenében hozta létre, hiszen több célállomás átfedésben van az aero.de összefoglalója szerint. Egyébként a Condor is kifogásolta a szerződésbontást, amely miatt bepanaszolta a német versenyjogi szerveknél a Lufthansát.

A Der Spiegel forrása szerint Margrethe Vestager figyelmeztette a két kormánytagot, hogy ha nem tesznek rendet a Lufthansa háza táján, akkor kötelezettségszegési eljárást indítanak Németországgal szemben, amelynek a vége az is lehet, hogy a Lufthansának vissza kell fizetnie a 9 milliárd eurós állami támogatást.

A lap úgy tudja, a két német minisztert azért is érintette kellemetlenül az ügy, mert előzetesen a Lufthansa őket sem tájékoztatta arról, hogy milyen lépésekre készül. Pedig az állami támogatásért cserébe Németország is delegált tagokat a cég igazgatóságába.

A légitársaság a német kormánynak azzal magyarázta a kamatfizetést, hogy ezzel a tőkepiacokat akarták megnyugtatni. Pozitívumként említették továbbá, hogy tavaly június óta 4 milliárd euró lejáró hitelt sikerült a piacról refinanszírozni. A Condorral való szerződésbontásnak a magyarázat szerint semmi köze a koronavírus-járványhoz, a légicég úgy döntött, hogy nagyobb hangsúlyt akar fektetni az üdülési célú utasok kiszolgálására.

A két miniszternek most kompromisszumos javaslatot kell tennie, várhatóan arról fogják győzködni a Lufthansát, hogy mégse mondja fel a Condor-szerződést.

A Thomas Cook szürke-sárga színei megmaradtak, de immár a régi-új logó látható a Condor gépein. (Forrás: Condor-Twitter)