Szecsuán tartomány fővárosát, Csengtut és Budapestet köti össze a Sichuan Airlines hetente háromszor közlekedő, menetrend szerinti áruszállító járata, az Airbus A330F gépet csütörtökön köszöntötték a Liszt Ferenc reptéren.

A kínai Sichuan Airlines április 16-tól immár heti három alkalommal, menetrend szerint közlekedik Csengtu – Almati – Budapest – Csengtu útvonalon, ezt megelőzően az elmúlt hónapokban cargo-charterként havonta nagyjából egyszer repült Budapestre.

Amint korábban megírtuk, kínai hírportálok értesülése szerint a légitársaság főleg elektronikai cikkeket, e-kereskedelmi csomagokat hoz Magyarországra és a közép-európai régióba, visszafelé pedig autó-alkatrészeket, gépészeti és elektromos berendezéseket szállít Budapestről.

Fotó: AIRportal.hu

Az útvonalon a légitársaság Airbus A330F áruszállítói teljesítenek szolgálatot, amelyből három példány repül a flottában.

Az A330F az A330-200-as gyárilag áruszállítónak készülő variánsa, 65 tonnás hasznos terheléssel hatótávolsága több mint 7400 kilométer, a maximális, 68,6 tonnás rakománnyal pedig 5900 kilométer, közbenső leszállás nélkül. Törzsének hossza 58,82 méter, szárnyainak fesztávolsága 60,3 méter, a függőleges vezérsík legmagasabb pontja a földön állva 16,9 méter, a törzs külső átmérője 5,64, míg a fedélzet belső legnagyobb szélessége 5,26 méter. A repülőgép legfeljebb 469,2 köbméter térfogatú és 68,6 tonna tömegű árut vehet a fedélzetére, legnagyobb felszállótömege 233 tonna.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

René Droese, a Budapest Airport fejlesztési vezérigazgató-helyettese a járatot köszöntő beszédében üdvözölte, hogy a magyar főváros lett a légitársaság második európai célállomása. Közlése szerint a repteret üzemeltető cég dinamikusan növekvő igényeket tapasztal a Kína és Európa közötti légiáru-forgalomban, a növekvő kapacitásigények kiszolgálása érdekében pedig jelentős infrastruktúra-fejlesztéseket hajt végre.

Hozzátette: „Egyre nagyobb igényeket tapasztalunk új cargo útvonalakra, illetve a meglévő útvonalakon nagyobb kapacitásokra, és terveink között szerepel, hogy cargo kapcsolatainkat Ázsia mellett Nyugat-Európa és a transzatlanti térség felé is kiterjesszük.”

Peter Xu, a Sichuan Airlines áruszállítási üzletágának vezetője elmondta: a légitársaság növekedni kíván Európában, és ehhez jó partnerre talált a Budapest Airportban. Hozzátette: „Egyre nagyobb igényeket tapasztalunk új cargo útvonalakra, illetve a meglévő útvonalakon nagyobb kapacitásokra, és terveink között szerepel, hogy cargo kapcsolatainkat Ázsia mellett Nyugat-Európa és a transzatlanti térség felé is kiterjesszük.”

A légitársaság értékesítési vezérképviseletét az ATC Aviation Services Kft. látja el Magyarországon, a repülőgép földi kiszolgálását a Menzies végzi Budapesten.

A Budapest Airport idei és hosszabb távú kilátásairól, fejlesztéseiről a légáru-szállítás területén korábbi interjúnkban írtunk bővebben.