Az International Airlines Group (IAG) és a Ryanair is hivatalos panasszal fordul az Európai Unióhoz a 2018-ban elszaporodott légiforgalmi irányító sztrájkok száma miatt.

Willie Walsh, a British Airways-Iberia-Vueling-Aer Lingus-Level ötösfogat tulajdonosának vezetője az Airways Magazine azt mondta, ma a légiforgalmi irányítók sztrájkja okozza a legnagyobb problémát az üzletmenetben és az utasaik életében, nem mellesleg a turizmusra – főként Spanyolországéra – rendkívül negatívan hat. (a Barcelona felé vezető mediterrán útvonal jelentős részén a marseille-i irányítók dolgoznak).

A HungaroControl egyik irányító terme. Forrás: HungaroControl

Hangsúlyozta: az unió illetékeseinek azonnal cselekednie kell a fogyasztók védelme érdekében és meg kell akadályozni az európai gazdaság hosszútávú és súlyos károsodását.

Kicsit élesebb hangot ütött meg a mindig nagyszájú Michael O’Leary, aki magához képest visszafogottan fogalmazva azt mondta, az európai légiforgalmi irányító szolgálatok állításuk szerint a legtöbbször időjárás, vagy „kapacitási megszorítások” miatt nem tudnak elég gépet kezelni. Ugyanakkor szerinte csak arról van szó, hogy nincs elég irányító, így nem képesek az előre lejelentett légiforgalmat sem kezelni.

O’Leary leszögezte: légitársasága nem felelős azért, hogy a légiforgalmi irányító sztrájkokból fakadó törések után kártérítést fizessen.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezt ugyanakkor a légiutasok jogáról szóló 261-es direktíva rögzíti. E szerint a törölt járat utasa kártérítésre jogosult lehet, ha a járatot nem vis-maior (főként időjárási) okok miatt törölték.

Az Airways Magazin szerint 2018-ban eddig 24 napon sztrájkoltak valamely uniós tagállamban, 300 százalékkal többet, mint az előző évben, amely miatt 5 ezer járatot kellett törölni és ennél több szenvedett késéseket. Az IAG és a Ryanair szerint ezek a munkabeszüntetések nagyjából 13,4 milliárd euró negatív hatással bírnak, de a sztrájkok számának további emelkedésével ez az összeg is emelkedni fog.

A légitársaságok összesítése szerint négyszer több, 5600 ezer járat szenved el 15 percesnél nagyobb késést, és mintegy 784 ezer utas volt érintett a sztrájkok, milliónyian pedig a légtérzárak okozta késés miatt.

Az Eurocontrol adatai szerint csak a légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt 39 ezer járat késett eddig, ez az összes késés 30 százaléka. Becsléseik szerint 2018-ban a percben összesített késés 14,3 millió perc lehet, 53 százalékkal több, mint egy évvel korábban.