Az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hatósága (FAA) szerint a drónnal való ütközés sokkal nagyobb bajt okozhat, mint egy méretben ugyanakkora madárral való találkozás.

A tanulmány – amelynek eredményeiről az ATW Online számolt be – azt írta, hogy a drónban vannak olyan részek, amelyekben az anyagsűrűség sokkal koncentráltabb, mint egy madárcsontban, például az akkumulátorokban, kamerákban. Emiatt egy esetleges ütközés során jóval nagyobb károkat tud okozni egy gépben, mint a természetes meghajtású repülő „társaik”.

A kísérlet során szerencsére nem használtak fel drónokat arra, hogy felszálló géphez csapják őket, hogy megtudják, mekkora kárt okoznak. Egy mindenre kiterjedő fizikai modell készítése és a tesztelés viszont túl sok ideig tartott volna, és túl drága is lett volna. Ezért úgy döntöttek, hogy olyan szimulációkat futtatnak le, amelyek a repülőgépek és a drónok strukturális modelljeit tartalmazták. A teszt során a becsapódás körülményeit többször is változtatták, és megismételték.

Fotó: DJI

A kutatók két drónt, a viszonylag népszerű, DJI Phantom 1,2 kilogramm súlyú, modelljét, valamint a PrecisionHawk Lanchester 1,8 kilós modelljét választották, amelyeket a szimuláció során egy Boeing 737-eshez és egy Learjet 31A bizjethez vágtak hozzá egy sűrített levegővel működő eszközből.

A tesztek azt mutatták, hogy a kisebb és a nagyobb drónnal való találkozás 250 csomós sebességnél közepesen nagy sérülét okoz a vízszintes és függőleges vezérsíkon, közepesen sérül ettől a szárny belépő éle, és némileg kisebb súlyosságú károsodás éri a vezetőfülke ablakait.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezekből az eredményekből azt a következtetést vonták le a szakemberek, hogy egy drónnal való ütközés vélhetően nagyobb károkat okozna, mint egy hasonló méretű madárral való találkozás

A tanulmány előtt fél évvel, még tavasszal hoztak nyilvánosságra egy másik dokumentumot, amely kísérleteken alapulva azt írta, hogy a leeső drón kevésbé veszélyes az emberekre, mert kialakításából adódóan lassabban zuhan.