Bár még 2024-ig szolgálatban maradnak a Lufthansa Cargo MD-11F áruszállító gépei, a cég vezetője szerint nem csak további Boeing 777F-ek beszerzésén, hanem ha megvalósítja az Airbus, akkor A350-es cargogépeken is elgondolkodnának.

További hat-nyolc Boeing 777F áruszállítóra lesz majd szüksége a Lufthansa Cargonak ahhoz, hogy a tizenkét öregedő MD-11F kapacitását pótolja. A cég vezetője, Peter Gerger az aero.de szerint arról beszélt, hogy 2024-ben tervezik kivonni a flottából a három hajtóműves típust.

A típuscsalád -900-as tagján alapulna az áruszállító verzió (Grafika: Lufthansa)

Azonban nem csak a 777-es áruszállító változatában gondolkodnak, hanem ha az Airbus megvalósítja az A350-es kargóváltozatát, akkor azt is alaposan megvizsgálnák.

Bár tervben van az A350F megépítése, de csak az utasváltozatok forgalomba állása után kezdenének neki a kifejlesztésének.

Tizenkét korosodó MD-11F gépét 2024-ig kivonja a cég (Fotó: AIRportal.hu)

Tíz évvel ezelőtt erről nyilatkozott a cég egyik vezetője, kihangsúlyozva, hogy az MD-11F leváltására kiváló lenne a típusváltozat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint ismert, a legrövidebb törzsű -800-as vélhetően sosem valósul meg, a már jó ideje üzemben lévő -900-as változat után a hosszított -1000-es pedig nemsokára a bevezető légitársaság Qatar Airways flottájában kezdi meg a szolgálatot.

Tehát hamarosan sor kerülhetne az áruszállító verzió tervezésének folytatására, bár az elmúlt években teljes csend volt ez ügyben.

A korábbi hírek szerint az A350F a -900-ason alapulna, a legnagyobb terhelhetősége 90 tonna lenne, ez nagyjából megegyezne az MD-11F kapacitásával, viszont mintegy kilencezer kilométeres legnagyobb hatótávolsággal bírna.

Ezzel a terhelhetőséggel a 777F alá pozicionálnák, amely több mint száz tonna árut képes a fedélzetén szállítani, illetve az A330-200F fölé, amely pedig hatvanöt tonnát.

Fotó: AIRportal.hu