Az osztrák ex-Air Berlin-leányvállalat, az egykor főképp nyaralójáratokat üzemeltető Niki vezérigazgatója, Oliver Lackmann február végén távozik pozíciójából. A Niki csődeljárását Németországból áthelyezték egy osztrák bíróságra, ez veszélybe sodorhatja az IAG általi felvásárlást.

Lackmann, aki az Air Berlin Airbus A320 és A330 kapitánya volt, 2016 óta vezette a Nikit, távozását azzal indokolta az ATW Online kérdésére, hogy a tulajdonosváltással egyébként is teljesen új vezetés áll majd fel.

Eközben a Niki csődeljárását eddigiekben végző berlini bíróság úgy döntött, hogy az ügyet osztrák bíróságon kell lefolytatni, mert bár a cég bevételeinek nagy részét Németországban realizálta, a könyvelési és egyéb adminisztratív tevékenységeket az ausztriai központban végezték.

Az ügy áthelyezését korábban a Fairplane nevű fogyasztóvédelmi csoport is kezdeményezte, ugyanis szerintük hibás döntés volt az osztrák bejegyzésű vállalatot német bíróságra rángatni – erről korábban itt írtunk részletesen.

Az egykor jellegzetes légy-motívummal festett gépekből mára egy sem maradt (Fotó: AIRportal.hu)

Az osztrák igazságszolgáltatás előtt zajló eljárás megkezdéséhez a Niki hivatalosan január 11-én jelentett csődöt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezzel párhuzamosan, az osztrák légügyi hatóság közölte, hogy három hónappal, márciusig meghosszabbítja a cég légi üzembentartói engedélyét (Air Operations Certificate – AOC).

Amennyiben a bírósági eljárás nem húzódik ennél tovább, az IAG-holding érvényes engedélyekkel és leszállási jogokkal együtt vásárolhatja meg a céget.

A tervek szerint az International Airlines Group a 20 millió eurós vételáron felül 16,5 millió eurós tőkeinjekciót hajt majd végre. Ezzel együtt a megvásárolt 15 repülőgépet, a leszállási jogokat és résidőket, a Vueling low-cost légitársaságba integrálja majd. A Niki Lauda alapította márkanév további sorsáról még nem született döntés.

Sok más légitársaság mellett az Air Berlin tavaly jelentett csődöt és szüntette meg működését, magával rántva leányvállalatait is. Erről és sok más eltűnt márkanévről és cégről itt írtunk részletesen.