A nyaralójáratok mellé többek közt Párizsba, Rómába, Londonba, de még Milánóba és Barcelonába is járatot indít Bécsből a Laudamotion a téli menetrendben. A jegyeket 10 eurótól kínálják majd: Niki Lauda alapító közlése szerint kiszorítósdiba kezd a Ryanair-résztulajdonban lévő légitársaság.

Jelentős bővítést jelentett be az egykori Air Berlin-leánycég Nikiből újraélesztett Laudamotion, a régi-új alapító Niki Lauda és a Ryanair közös légitársasága – írja az aero.de portál. A bécsi bázison a téli menetrendtől a jelenlegi négy repülőgép mellett további négyet is állomásoztat majd.

Az eddig leginkább csak nyaralóhelyekre üzemelő Laudamotion ősztől európai fővárosokba és nagyvárosokba is közlekedik majd.

Forrás: Laudamotion

Többek közt járat indul majd a résztulajdonos Ryanair főbb bázisainak számító Dublinba, London-Stanstedre és Milánó-Bergamo repterére, de Párizs-Beauvais-ra, Barcelonába, Madridba, Koppenhágába, Róma-Fiumicinóra, illetve a jordániai Ammánba és a marokkói Marrákesbe is.

A kedvelt üdülőhelyek közül pedig a portugáliai Faróba, a Kanári-szigetek több tagjára (Fuerteventura, Lanzarote, Gran Canaria, Tenerife), illetve Sevillába, Malagába és Mallorcára közlekedik majd a Laudamotion.

Összességében a téli menetrendben Bécsből huszonegy célállomásra heti nyolcvan járatot fog üzemeltetni a légitársaság.

A jegyeket 10 eurótól kínálják majd, és a mostani bejelentéskor Niki Lauda alapító azt mondta: ezzel kiszorításra játszó versenyt indítanak.

A Ryanair-birtokba került osztrák cég tehát kimondottan is offenzívába kezd Bécsben. Ugyanis mint arról beszámoltunk, a fapadosok által eddig gyéren látogatott schwechati reptéren a magyar gyökerű Wizz Air hamarosan bázist nyit, de jelen van itt az Easyjet és a Lufthansa-holding tagja, a Eurowings is.

Nemrég pedig kiderült, hogy az IAG-csoport spanyol diszkontja, a Vueling szintén bázisnyitást tervez a közeljövőben Bécsben.

Így az itt korábban még nem tapasztalt árverseny hamarosan beindulhat, ami nem túl jó hír az Austrian Airlines-nak, amelynek hatékonyságáról nemrég a tulajdonos Lufthansa vezére mondott néhány keresetlen szót.