Négyórás sztrájkba léphetnek december 15-én a Ryanair  olaszországi bázison szolgáló pilótái.

Az akció mondhatni példátlan az ír low-cost légitársaság történetében, mely nem ismer el egyetlen szakszervezeti tömörülést sem – az AFP híradása szerint.

A sztrájkot azt követően jelentette be az ANPAC szakszervezet, hogy a dublini központú cég vezetése megtagadta, hogy az olasz munkavállalókkal tárgyaljon a munkaszerződések megváltoztatásáról.

Az ANPAC szakszervezet álláspontja szerint az olaszországi pilóták egy kollektív szerződés létrehozásáról kívántak egyeztetni munkáltatójukkal, amelyre a Ryianair még csak nem is válaszolt, ezért adták ki a sztrájkfelhívást.

A szakszervezet szerint más low-cost légitársaságok (pl. easyJet, Vueling, vagy a Norwegian) pilótái rendelkeznek kollektív szerződéssel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az AFP megkereste a Ryanairt az ügyben, szóvivőjük a hírügynökség kérdésére azt válaszolta, hogy a légitársaság rendszeresen kap sztrájkfelhívásokat Olaszországból és Portugáliából, de ezeket a leveleket az ír cég és a pilótáik is figyelmen kívül hagyják.

Ez a FIT/CSIL, vagy ANPAC szakszervezetek hatodik sztrájkfenyegetése, de ahogy eddig is a sztrájkot törlik majd vagy elhalasztják – kommentálta a sztrájk hírét Ryanair szóvivője és megjegyezte, hogy a szóban forgó tömörülések az Alitalia szakszervezetei, semmilyen funkciójuk nincs a Ryanair légitársaságnál.

A sztrájk – ha lesz – 2017. december 15-én, pénteken déltől kezdődik és négy órán át tart majd.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!