Újra szolgálatba tudta állítani az IndiGo indiai diszkont légitársaság a hónapok óta kivont Airbus A320neóit, amelyek Pratt & Whitney hajtóművekkel vannak felszerelve.

A ch-aviation beszámolója szerint erre azok után kerülhetett sor, hogy az amerikai gyártó felpörgette a gyártást és az újak mellett végre cserehajtóműveket is tudott szállítani az áttételes turbofan hajtóművekhez.

Aditya Ghosh, a légitársaság vezérigazgatója a harmadik negyedéves pénzügyi jelentésének bemutatásakor azt mondta, összesen kilenc, Pratt & Whitney hajtóműves A320neót kellett ideiglenesen leállítaniuk tavasszal, mert az amerikai gyártó nem tudott cserehajtóműveket szállítani a meghibásodott egységekhez. Mára azonban mind a 25 gép újra szolgálatban van.

Ettől függetlenül a légitársaság továbbra is folyamatosan figyeli az erőforrások viselkedését és a gyártót is napi szinten tájékoztatják az eseményekről.

Fotó: Pratt & Whitney

Indiai lapértesülések szerint a GoAir is visszaállította mind a nyolc A320neóját. Az Express nevű lap információi szerint a Pratt szakemberei összesen 20 cserehajtóművet szállított Indiába a GoAirnek és az IndiGónak.

Gregory Hayes, a Pratt anyavállalata, a United Technologies vezetője októberben azt nyilatkozta, hogy a legjobb úton vannak egy olyan frissítés felé, amely az égéstérben hajt végre frissítéseket a PW1100G hajtóművön. Hozzátette: a tömítésekkel kapcsolatos problémát már orvosolták, és több hajtóművön elvégezték a módosításokat. A munka azonban nem áll le: további módosítások várhatóak a megbízhatóság javítása érdekében.

Az indiai hatóságok még márciusban mélyreható boroszkópos vizsgálatot rendeltek el a pratt hajtóműveinél, mert több, egymást független esetben is fémrészecske-hibajelzéseket kaptak. Megállapították, hogy az erőforrásokat negyvenkét esetben kellett idő előtt cserélni az utóbbi hetekben. Többször az egyik csapágyazás tömítésének elfáradása, máskor az égéstér eróziója volt a fő probléma.