Fennállása óta először több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését segítette 2018-ban a HungaroControl. A társaság azonban nemcsak a légiforgalmi irányítás területén ért el kiemelkedő eredményeket az idén: innovációs tevékenységének elismeréseként több nemzetközi és hazai díjat is elnyert – közölte lapunkkal a vállalat.

Az elmúlt évtizedekben a globális tendenciákkal összhangban csaknem megtízszereződött a forgalom a hazai légtérben.

A folyamatos növekedés miatt a magyar légiforgalmi irányító társaság 2018-ban szinte hónapról hónapra döntötte meg a korábbi rekordokat, ez év végéig pedig több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését biztosította.

Ez a páratlanul magas érték tartalmazza a hazánkon átrepülő, valamint a budapesti le- és felszálló forgalmat, a nem ellenőrzött légtérben közlekedő kisgépeket, valamint a Koszovó feletti magas légtérben közlekedő gépeket is.

A HungaroControl az egyre növekvő forgalom mellett is kiváló szinten tartotta a repülésbiztonsági mutatókat. Fontos azonban, hogy a repülésbiztonságot korántsem a rekordok garantálják, hanem a társaság szakembereinek elismerésre méltó teljesítménye, amely a globálisan egyre fokozódó forgalmi növekedés ellenére is változatlanul kiemelkedő.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: HungaroControl

Az állami vállalat 2018-ban a nemzetközi porondon is rendkívül eredményesen szerepelt fejlesztéseivel. Márciusban a távoli toronyirányítás projektje érdemelte ki a Jane’s Award elnevezésű díjat a madridi World Air Traffic Management Congress világkiállításon, itthon pedig a Minőség és Innováció Díjat.

A Dubai Airport Show-n új forgalomszervezési koncepciójával, a szabad légtérhasználattal (HUFRA – Hungarian Free Route) nyerte el az Innovation Award 2018 elismerést. A szabad légtérhasználatnak köszönhetően – amely komplexebb irányítói munkát is kíván – a repülőgépek a lehető legrövidebb úton repülhetnek át a magyar légtéren, ezáltal pedig nemcsak az üzemanyagfogyasztásuk csökken, hanem jelentős mértékű káros anyagtól kímélik meg környezetünket.

A társaság célja, hogy a pilóta nélküli légijárművekhez, azaz a drónokhoz kapcsolódó iparágban kiemelkedő és megkerülhetetlen szereplővé váljon.

Ennek érdekében az idén a hazai érintettek bevonásával nagyszabású szakmai tanácskozást szervezett, ahol többek között bemutatta a drónrepülések regisztrálására és a repülésekhez használt légterek elkülönítésére alkalmas UTM-portál első verzióját, a mydronespace.hu-t, illetve a MyDroneSpace telefonos applikációt.

A HungaroControl elkötelezett az iránt, hogy a legfontosabb feladatát, a biztonságos repülés és földet érés garantálását a legkorszerűbb megoldások és fejlesztések révén lássa el, ezért az elkövetkező időszakban is két fogalom határozza meg a társaság munkáját: az innováció és a biztonság.