A Liszt Ferenc-reptéren a 2-es terminálhoz kapcsolódó új, 3-as terminál munkálatai 2019 végén kezdődhetnek és 2021-ben adhatják át, de lehetséges, hogy néhány eleme már előbb elkészül – jelentette be Jost Lammers, az üzemeltető cég vezérigazgatója. A 2-es terminál előtti parkolóház építését az idén elkezdik és 2020-ra befejezik. Ugyanakkor arról nem esett szó, hogy a jelenleg tapasztalható zsúfoltságot a check-in, az utasbiztonsági ellenőrzés, a nem-schengeni határellenőrzés és a csomagkiadás területén addig is miként kezelik.

A korábban 2C néven ismert új csarnok 3-as terminál néven épülhet meg a 2A mellett (Fotó: AIRportal.hu)

Miután hamarosan elkészül, és várhatóan augusztusban átadják az utasforgalomnak a B-mólót a 2B terminálon, tovább halad a fejlesztésekkel a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője.

Jost Lammers vezérigazgató a Budapest Times-nak adott interjúban elmondta: sürgetőbb volt a nem-schengeni forgalom nagyobb arányú bővülése miatt ezt a beruházást elvégezni.

A schengeni oldalon a sokat kritizált bádogépületek, vagy ahogy az üzemeltető hívja egyszerűsített beszállítókapuk helyettesítése a tervezett mólóval csak ez után következhet.

A vezérigazgató elárulta, hogy a fejlesztési tervekben a 2A másik, dél-keleti oldalára elképzelt, korábban 2C néven ismert harmadik épület immáron 3-as terminál névre hallgat. A rendkívüli utasforgalom-bővülés miatt a döntés az építmény koncepciójáról ez év végéig megszülethet, majd jövőre kezdődhetnek a munkálatok és 2021-ben adnák át az utasforgalomnak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Jost Lammers közölte, hogy a 2-essel egy egységet alkotó 3-as terminál “bizonyos elemei” már 2021 előtt üzembe állhatnak, és újabb repülőgép-állóhelyeket is létesítenek majd.

Tájékoztatása szerint azért döntöttek az új elnevezésről, mert érzékeltetni szeretnék, hogy a digitális korszak legmodernebb technológiái épülnek majd be a leendő terminálba, amely a legjobb szolgáltatást nyújtja majd. Így bár fontos az építészeti koncepció, a stílusos terminál, nem csak egy „üres üvegkatedrálist” akarnak létrehozni. (Friss látványtervek egyelőre nem állnak rendelkezésre az épületről.)

Arról nem szólt, hogy mik lehetnek azok az elemek, amelyeket már 2021 előtt birtokba vehetnek az utasok. Vélhetően leginkább új utasfelvételi területekről, check-in pultokról lehet szó, mert jelenleg ezen a téren is szűkös a kapacitás, valamint ezzel helyet szabadíthatnak fel a jelenlegi 2A terminálon, hogy bővítsék a szintén szűk keresztmetszetnek számító utasbiztonsági ellenőrzés kapacitását.

A vezérigazgató megemlítette, hogy a 3-as terminál miatt valószínűleg a 2A eredetileg elképzelt mólójának terveit is áttekintik és szükség esetén módosíthatják.

Gyönyörű alkotás a SkyCourt, de a biztonsági ellenőrzés területe szűkös már (Fotó: Budapest Airport)

Mindez jó hír, mert a sokak által a reptér, sőt az ország szégyenfoltjának nevezett, a fapadosokat kiszolgáló “bádogterminál” fölött már eljárt az idő. Ez, és a hozzá tartozó karámrendszer sok értékes repülőgép-állóhelyet is elfoglal, amellett, hogy nem túl komfortos helyszín.

A 2B móló megépítésével a nem-schengeni fapados forgalmat szolgáló másik bádogcsarnok és kerítésrendszer megszűnt, a diszkontok is az új mólóhoz parkolnak majd, ahol gyalogos utascserére is lehetőség lesz.

Arról nem esett szó, hogy a 3-as terminál 2021-re tervezett elkészültéig miként kezelnék a gyakran tapasztalható túlzsúfoltságot a 2-es terminálon.

Ugyanis a check-in csarnokokban, valamint a SkyCourt belső kialakítása miatt a biztonsági ellenőrzés zónájában jelenleg már sűrűn előfordul torlódás. (A SkyCourt koncepciójához hasonló a hamburgi reptér központi csarnoka, de mivel más elrendezésűek a biztonsági kapuk, könnyebben elosztható a tömeg.)

De nem csak induláskor, hanem az érkezési szinten például a csomagkiadásnál és a B-terminálon az útlevélellenőrzés területén is gyakran alakul ki kellemetlen zsúfoltság, ha egyszerre több gép érkezik, vagy szélestörzsűek 200-300 utassal. Ez pedig az amerikai járatok elindulásával egyre gyakoribb lesz.

Jost Lammers a közelmúlt fejlesztéseit, a két check-in csarnok kapacitásbővítését említette intézkedésként, valamint azt, hogy még több check-in automatát terveznek kihelyezni és más digitális megoldásokat is igyekeznek megvalósítani.

Kezdik a parkolóház építését

Az interjúben René Droese ingatlanfejlesztésértf felelős beszélt még a 2-es terminál előtti parkolóházról is: a jelenlegi Terminal parkoló mintegy felén 6 szintes épületet húznak fel, az idén kezdik a munkát és 2020 elején adnák át az épületet.

A látványterv alapján a korábbi tervekhez képest meglehetősen leegyszerűsített parkolóházból hidak vezetnek majd a terminálokhoz, a 2400 gépjármű befogadására képes épületben elektromos töltőállások, mozgáskorlátozott- és XXL-parkolóhelyek is lesznek majd.

A korábbi látványterveken látható (ld. fent) komplex épületegyüttes helyett egy egyszerű parkolóház létesül a 2-es terminál központi részén. (Forrás: BUD via Budapest Times)

Mint arról beszámoltunk, nemrég kapta meg az építési engedélyt a parkolóház (és a Cargo City). Emlékezetes, hogy csaknem másfél évtizeddel ezelőtt az üzemeltető még nagyvonalúbb, homlokzattal ellátott parkolóház-szolgáltatóközpont épületegyüttest képzelt el ezen a helyen, az építészeti tervpályázatot is lebonyolították.

René Droese beszélt a Cargo City első üteméről is, a szintén nemrég megkapott építési engedély nyomán a munka most nyáron kezdődhet, és várhatóan jövő nyárra át is adják az épületeket. Az áruforgalom bővülése miatt már zajlik a második ütem előkészítése is.

Ugyanakkor a Budapest Airport weboldalán fellelhető, újabb látványterveken már a Cargo City épületei előtt (egyelőre?) nem lesznek közvetlenül repülőgép állóhelyek, hanem a jelenlegi 2A előtti forgalmi előtér mellett alakítanak ki két nagygép számára használható állóhelyet.

Ez azt jelenti, hogy a földi kiszolgálóknak a repülőgépek és a logisztikai épületek között továbbra is több száz métert kell mozgatni a konténereket és palettákat, csakúgy mint a jelenlegi egyes terminálon.

Bangkok és Szingapúr is a célkeresztben

Jost Lammers a járathálózat bővülésével kapcsolatban megemlítette: keményen dolgoznak azon, hogy 2019-ben újabb távol-keleti járat nyíljon Budapestről.

A további ázsiai útvonalak érdekében nemrég Bangkokban és Szingapúrban tárgyaltak a reptér és a helyi magyar külképviseletek munkatársai a vezérigazgató közlése szerint.

Ami a thaiföldi fővárost illeti, az Air Asia X thaiföldi leánycége szerepelt már hírekben budapesti járatindítás tervével.

A vezérigazgató emellett Szöul, és például Sanghaj felé is szívesen látna állandó járatot. Beszélt arról is, hogy nagyon jó volna az Egyesült Államok nyugati parti nagyvárosaiba, Los Angeles-be és San Franciscóba is járat, de ez a következő egy-két évben nem valószínű, hogy megvalósul.