A szakszervezetek elsütötték a pisztolyt, amely a bértárgyalás rajtját jelzi, nem lesz könnyű helyzetben a munkáltató, ha sztrájk nélkül akarja megúszni 2019-et.
A 2016-os karácsonyi és a 2017-es júliusi sztrájk után újabb sztrájkfenyegetés körvonalazódik a British Airways-nél, három szakszervezet ugyanis elégedetlen a dolgozók fizetésével.
A Business Traveller szerint a korábbi sztrájkokban is résztvevő Unite, a brit közforgalmú pilótákat tömörítő BALPA, illetve a GMB szakszervezet közösen írt közleményt, amelyben a jelenleginél magasabb béreket követelnek az általuk képviselt munkavállalóknak.
Ezt az érdekképviseletek azzal magyarázták, hogy ezzel a lépéssel újra összhangba kerülhet az International Airlines Group (IAG) anyagi helyzete és a cég dolgozóinak fizetett bérek. Mint írták, az IAG 2009-ben még 230 millió font veszteséget termelt, 2017-ben viszont már 1,8 milliárd font üzemi eredményt értek el és ennél jobb évre számítanak 2018-ban. Ehhez a British Airways munkavállalói nagyban hozzájárultak, ezért megilleti őket a magasabb fizetés.
Bár konkrét fizetésemelési javaslatról nem számoltak be, a három szakszervezet a béremelés mellett azt is szeretné, ha a dolgozók részvényesként részesülhetnének a nyereségben, ennek alapjait fektetnék le a légitársasághoz megküldendő javaslatukban.
A British Airways egyelőre nem reagált a szakszervezetek közleményére.