A Lockheed Martin leányvállalatával, a Sikorsky-val hivatalosan is megállapodott az amerikai tengerészgyalogság az új elnöki helikoptertípus, a VH-92A első két példányának legyártásáról és átadásáról.
A „Marine One”, az amerikai elnököt szállító különleges helikopter-flotta leváltására a US Marine Corps 2011-ben írta ki a VXX-tendert, amelyben többszöri költségtúllépés és határidő módosítás után 2014-ben hirdettek győztest.
A befutó Sikorsky S-92 helikopter lett, amely polgári és katonai alkalmazásban már egyaránt bizonyított, ezt a típust módosította VH-92A néven a gyártó, és emelte a levegőbe először 2017 júliusában.
Közel két évig tartó tesztelés, a két prototípus 520 órányi alapos vizsgálata után az Egyesült Államok tengerészgyalogsága (US Marine Corps) aláírta a szerződést az első hat, szériagyártású példány leszállításáról.
A VH-92A-kat a Sikorsky 2021-től kezdheti átadni.
A mostani szerződés a vállalat közleménye szerint a gyártás kezdeti, lassú termelési rátával való megindulását (Low Rate Initial Production – LRIP) jelenti, amely után megindulhat a maradék 17 példány sokkal gyorsabb megépítése.
Közben az üzemeltető HMX-1-es századnál már megkezdődött a hajózó és műszaki személyzetek átképzése, az első szimulátorokat már telepítették az alakulat virginiai bázisán.
Az új generációs elnöki helikopter kifejlesztése és szolgálatba állítása azonban különösen nehézkes folyamat, mert a feladatellátás egyszerűsítésének jegyében a jelenleg rendszerben álló két típust – a VH-3D-t, és a VH-60N-t – egyetlen egyre szeretnék cserélni.
A két, mára kiöregedett típus méreteiben is különbözik, ettől tudtak eddig igazán univerzálisak lenni. Jellemző, hogy a kisebb VH-60N-eket a mindenkori amerikai elnök külföldi látogatásai során is használja, ilyen esetben a könnyebb helyszínre szállíthatóság miatt előnyösebb a kompakt méret.
Ezzel szemben az USA-n belül a tengerészgyalogság inkább a nagyobb, de mára közel ötven éves, így valóban cserére érett VH-3D-t preferálja. A váltótípus VH-92A – amely szintén a Sikorsky terméke – ehhez az elődhöz áll a legközelebb.
Speciális felszereltségüket tekintve a forgószárnyasok nem maradnak el az elnöki különgépként használt VC-25-ösöktől, számos védett kommunikációs eszköz mellett infravörös és lokátoros irányítású, rakéták elleni védelemmel is el vannak látva.