A felelős és átlátható repülőtér-üzemeltetés jegyében a Budapest Airport kiadta első, a 2021-es évet összegző fenntarthatósági jelentését, a reptérüzemeltető Greeanairport programja pedig Effekt 2030 elismerésben részesült.
A Budapest Airport közleménye szerint a cég számára a 2021-es évet a fenntarthatóság terén is stratégiai döntések, ambiciózus vállalások, kulcsfontosságú kezdeményezések és rangos nemzetközi elismerések jellemezték.
A vállalat hatalmas lépéseket tett a karbonsemleges működés fenntartásáért és más fenntarthatósági céljai eléréséért, valamint elsődleges célként fogalmazta meg, hogy korábbi vállalásánál 15 évvel korábban, legkésőbb 2035-re eléri a nettó zéró kibocsátást.
Ennek érdekében a Nettó zéró ütemterv alapján már az elmúlt években is az energiahatékonyságot javító innovatív megoldásokat vezetett be, az e-mobilitás előmozdítására tett intézkedéseket valósított meg.
Az elmúlt három év több mint 70 milliárd forint összértékű repülőtérfejlesztési projektjei a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével valósultak meg.
A Budapest Airport fenntarthatósági jelentése erről, valamint a nettó zéró ütemtervről, a repülőtér-üzemeltető vízgazdálkodásáról, hulladékkezeléséről, a repülőtéri biodiverzitás védelmében tett intézkedésekről, társadalmi és gazdasági felelősségvállalási projektjeiről részletesen számol be. A jelentés elérhető a repülőtér weboldalán.
Effekt 2030 elismerésben részesült a Greeanairport program
Második helyezést ért el a Budapest Airport Greenairport programja az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díja Zöld egyensúly kategóriájában. A díj célja, hogy elismerje és széles körben megismertesse a hazai vállalatok példaértékű, hatékony környezeti és társadalmi befektetési programjait.
A Greenairport program legfőbb szakmai célkitűzése a repülőtéri partnerekkel közösen a repülőtér szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése az energiafelhasználás mérséklésével, a megújuló energiaforrások használati lehetőségének megteremtésével, az e-mobilitás fejlesztésével, a vízfogyasztás csökkentésével, az egyszer használatos műanyagok kivezetésével és a felelős hulladékgazdálkodással.
A kezdeményezés révén a repülőtér hőközpontjainak korszerűsítésével évente hozzávetőlegesen 170 000 köbméter földgázt és 340 tonna szén-dioxid kibocsátást spórol meg a repülőtér, az elektromos járművek használatának és a 35 e-töltőpont telepítésének köszönhetően pedig évi 140 000 liter üzemanyagot és 350 tonna szén-dioxidot takarít meg.
A törekvések eredményeként 2019-ben, a járvány előtti rekordévben a repülőtér közvetlen szén-dioxid kibocsátása a tíz évvel azelőtti szint felére, az egy utasra jutó kibocsátás pedig a harmadára csökkent. Emellett a megvásárolt zöldenergia 2022-ben a repülőtér áramigényének 65 százalékát tudja fedezni, 2023-tól pedig a 100 százalékát.