Kétszáz repülőgépre bővítené flottáját és 31,6 millióra növelné utasai számát 2037-re a marokkói nemzeti légitársaság, amely budapesti járatot is tervez, az ambiciózus elképzelések megvalósításához azonban állami finanszírozást kér.
A Royal Air Maroc (RAM) a napokban mutatta be 2037-ig szóló stratégiai tervét, amely szerint globális szereplővé kíván válni.
A légitársaság a mainak közel négyszeresére, 60-ról 200 repülőgépre növelné flottáját, utasai számát ezzel párhuzamosan pedig 7,3 millióról 31,6 millióra.
A stratégiai tervben szerepel az útvonalhálózat jelentős bővítése is, amelynek részeként a kontinensen belüli, észak-déli és kelet-nyugati irányú, közvetlen járatok mellett a belföldi hálózat megerősítésére is hangsúlyt helyeznének.
Az ambiciózus növekedéshez finanszírozási tervet is letett a marokkói kormány asztalára a légitársaság, az új repülőgépek beszerzéséhez és a pénzügyileg stabil növekedéshez ugyanis évente nyújtott állami tőkeemelésre lenne szükség, a fejlesztést pedig a kormányfő által kijelölt testület felügyelné.
Növekedésével a cég az ország beutazó turizmusát is erősíteni kívánja, a ma még nehezebben elérhető régiókban is.
Rövidtávon a légitársaság a jelenlegi útvonalkínálatát erősítené meg, és fejlesztené a közepes és hosszú távú hálózatát, utóbbiak elsősorban a beutazó turisták és a külföldön élő marokkóiak igényeit szolgálnák. A 2027-re tervezett útvonalnyitások között olyan európai városok szerepelnek, mint Manchester, München, Zürich és Nápoly, valamint olyan afrikai célállomások, mint Tripoli, Ndjamena, Abuja, Nairobi, Johannesburg és a Zöld-foki Köztársaság.
Később további közepes és hosszú távú útvonalakat nyitna a cég, a 2037-ig tervezett új célállomások között Budapest is szerepel.
Emellett Varsó, Dublin, Lille, Koppenhága, Berlin, Düsseldorf, Oslo, Hamburg, Stuttgart, Prága, Bécs, Stockholm, Birmingham és Bukarest, továbbá Dél-Európában Athén, Catania, Firenze, Faro, Alicante, Bilbao és Palma de Mallorca is bekerülne a légitársaság hálózatába. A RAM ezeken felül további afrikai, közel-keleti, amerikai és ázsiai városokra is kiterjesztené hálózatát.