Az Aeroitalia csaknem teljesen felvásárolta a két ATR 72-essel rendelkező román regionális céget, eközben az ITA Airways bepanaszolta az Alitaliáéhoz hasonló neve és arculata miatt.

A pénzügyi krízisben lévő román regionális légitársaság, az Air Connect október végén szüntette meg összes menetrend szerinti járatát. Immár kizárólag wet-lease alapon, személyzettel együtt adja bérbe két ATR 72-es repülőgépét az Aeroitalia számára, utóbbi pedig most bejelentette, hogy felvásárolta az Air Connect 93,86 százalékát.

Az ügylettel az olasz légitársaság országa regionális piacán erősítené jelenlétét, valamint ráhordást végezne a római Fiumicino reptérről üzemeltetett hálózatára.

Az Air Connect a nyári menetrend kezdetétől rövid ideig Bukarestből és Kolozsvárról is repült Budapestre.

Fotó: AIRportal.hu

Kapcsolódó hír, hogy az Alitalia-utód ITA Airways bepanaszolta az Aeroitaliát az EU Szellemi Tulajdoni Hivatalánál, majd az elmúlt hetekben az olasz szabadalmi hivatalnál, mert álláspontja szerint a légitársaság névhasználata és arculata az Alitaliáéhoz hasonló, a márkát az ITA korábban ugyanis megvásárolta.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint ismert, közelmúltban felmerült, hogy a várhatóan a Lufthansa-csoporthoz kerülő ITA a hosszútávú járatain újra használná a főleg Latin-Amerikában jól csengő régi márkanevet.