Az Air France-KLM-csoport használta fel tavaly a legtöbb fenntartható repülőgép-üzemanyagot (SAF), 80 ezer tonnát, és már dolgozik azon, hogy a következő évekre elegendő mennyiséget vásárolhasson.
Az elmúlt évben az Air France-KLM dupla annyi fenntartható kerozint használt fel, mint 2022-ben, a 80 ezer tonna a világ SAF-termelésének mintegy 16 százalékát jelentette.
A cél, hogy 2030-ra a teljes kerozinigény legalább 10 százalékát alternatív üzemanyaggal váltsa ki a társaság.
Az ehhez szükséges mennyiség több mint harmadát már lekötötte a csoport, emellett együttműködési megállapodásokat és szándéknyilatkozatokat kötött szerte a világban azért, hogy globális ellátási láncolatot hozzon létre. Egyebek között francia, osztrák, egyesült államokbeli, kanadai és dél-amerikai vállalatokkal is partnerségre lépett az Air France-KLM.
A másik fő cél, hogy szintén 2030-ig az egy utaskilométerre vetített emisszió 30 százalékkal csökkenjen a 2019-es szinthez képest, ezért a társaság folyamatosan dolgozik a flotta megújításán és az üzemelés hatékonyságának növelésén is.
Az Air France-KLM 2011-ben teljesítette első olyan járatát, amelynek során részben alternatív kerozint használt fel. Azóta folyamatosan befektet a technológia kiépítésébe, a KLM az első holland SAF-gyár létrehozását 6 millió euróval támogatta, az Air France pedig 4,7 millió eurót fektetett 2023 végén a DG Fuels vállalatba a gyártási kapacitás növelése érdekében. Idén várhatóan 1,5 millió tonna SAF készül majd világszerte.
Tavaly a KLM a CFM International hajtóműgyártóval és a finn Neste olajipari vállalattal közösen hajtott végre teszteket, amelyekkel bizonyította, hogy a repülőgépek hajtóműveit biztonságosan lehet üzemeltetni kizárólag fenntartható kerozinnal.
A klímacélokhoz az utasok is hozzájárulhatnak azzal, hogy a jegyük mellé megváltják a járat karbonkibocsátását, a befolyó összeget a légitársaság fenntartható kerozin vásárlására fordítja.
Ez az üzemanyagfajta a teljes életciklusra vetítve 75 százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, jelenleg sütőolajból, mezőgazdasági vagy faipari melléktermékekből, szerves hulladékból készül.
Az Air France-KLM szigorú szabályai szerint csak második generációs fenntartható kerozint vásárol, amellyel nem veszélyezteti az élelmiszer-ellátási láncolatot és nem pálmaolajból készül.
A szakemberek már dolgoznak a fenntartható szintetikus üzemanyagon is, amely a légkörből kivont szén-dioxid, valamint hidrogén felhasználásával készül.