Az utasok száma meghaladta a 1,5 milliót a budapesti légikikötőben júniusban, a cargo üzletág pedig minden eddigi rekordját megdöntötte.

A Liszt Ferenc repülőtér 1 557 130 utast regisztrált múlt hónapban, ez a járvány előtti 2019-es rekordév hatodik havi adatához képest 5,5 százalékkal több, míg a tavalyit 16,4 százalékkal haladja meg.

Az első félévben összesen 7 millió 887 ezer utast kezeltek Ferihegyen, ami a 2019-es azonos időszak forgalmához képest 6,9, míg a tavalyihoz viszonyítva 18 százalékos növekedés.

Forrás: Budapest Airport

A Budapest Airport légiáru-forgalma idén júniusban 25 001 tonna volt, ami 9136 tonnával, 57,6 százalékkal több, mint a tavalyi azonos hónapban, és az eddigi abszolút rekordot jelentő, 23 720 tonnás 2024. márciusi eredményt is jelentősen meghaladta.

Az első félévben összesen 133 747 tonna árut kezeltek a budapesti repülőtéren, amely 42 295 tonnával, 46,2 százalékkal több a tavalyi azonos időszak eredményénél.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az elmúlt tizenkét havi árumennyiség (2023. július – 2024. június, gördülő adat) tovább növekedett, és elérte a 243 601 tonnát. A közölt adatokba a repülőterek között a légitársaságok számára dedikált közúti fuvarozással (ún. légi kamionokkal) szállított áru mennyiségét is beleszámolja az üzemeltető.

(Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert)

A repülőtéren 11 287 le- és felszállást regisztráltak múlt hónapban, amely 2023 hatodik hónapjának forgalmi adatát 14 százalékkal haladja meg, míg a 2019-esnél 2 százalékkal több.

Az első félévben 58 063 gépmozgás történt a budapesti repülőtéren, amely 16,1 százalékkal több a tavalyi azonos időszakénál.

Ismeretes, 2023-ban az utasok száma meghaladta a 14,7 milliót, a légiáru mennyisége pedig 201 306 tonna volt. Az utasforgalom tavaly még 9,1 százalékkal elmaradt a 2019-es rekordévétől, a légiáru-forgalom viszont minden korábbi rekordot megdöntött. Az idei évben a repülőtér üzemeltetője arra számít, hogy az utasok száma meghaladja majd a járvány előtt regisztrált 16,2 milliót.